vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
„Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag…”
 
A torontói Magyar Helikon Iskola március 15-i ünnepsége
A szokásosnál egy héttel korábban került sor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc megünneplésére a Magyar Helikon Középiskolában, tekintettel a tavaszi szünidő kezdetére. De ha meggondoljuk, hogy a hajdani március 15-i fejleményeket is már hetekkel, sőt hónapokkal megelőzte az események forrongása, akkor a tanulók műsorát sem tekintjük túlságosan korainak. 
Az O’Connor Középiskola dísztermében rendezett ünnepi műsort zászlós bevonulással kezdtük, amelyet pergő dobszó kísért. Ezután Azadeh Amir és Sutus Péter végzős tanulók köszöntötték a vendégeket, külön üdvözölve Borbás Istvánt, a Magyar Köztársaság Kereskedelmi Kirendeltségének vezetőjét és feleségét, Zsuzsát, Perlakyné Lovrics Andreát, a Helikon Társaság elnökét, Somorjai Ágnest, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnökét, Dr. Bisztrai Györgyöt, a Torontói Egyetem Magyar Tanszékének professzorát. A szereplők megható őszinteséggel és büszkeséggel vallottak versben, prózában, ének- és zeneszámokkal magyarságukról, történelmünk dicsőséges napjairól. Látszott rajtuk, hogy szívükhöz ért annak a régi napnak az üzenete, amikor „Feldobott szívvel élt a nemzet”, amikor a márciusi ifjúság kibontotta „összegöngyölt zászlaját az igazságnak” s „koporsó mély álmából fölkeltette a nemzetet” (Pósa Lajos). 
    A nyilvánvaló izgalomtól elbicsakló hangon mondta Sutus Péter, hogy Európa tavasza, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc nemes üzenete még ma, a XI. században és még itt, hazánktól olyan távol is visszhangzik a magyarok szívében. Ez a mi ünnepünk, nemzetünk ünnepe. A magyart második, illetőleg harmadik nyelvként tanuló Amir olvasmányaiból, tanulmányaiból tudja, hogy nincs még egy olyan ünnep, amely magyarabb, nemzetibb lenne, és mélyebben élne az emberek lelkében, tudatában, mint 1848. március 15-ének az emléke. Ezt a napot Jókai Mór, a legnagyobb magyar írók egyike, Szent Petőfi napjának nevezte. A hallgatóság lelkében is visszhangra talált a forradalmi emlékezés. Vagy azért, mert ismerősen csengett a szöveg, miszerint „a szabadság hívogató harsonája” (Pósa L.) kivezette a márciusi ifjakat, köztük Petőfi Sándort, Jókai Mórt, Vasvári Pált, Vajda Jánost, az utcára a Pilvax kávéház asztalaitól, akik aztán ezrek élén indultak harcba a változásokért, a nemzeti függetlenségért, a szabadságért. Vagy azért, mert talán arra gondoltak: mennyire időszerű még ma is, még itt is, a szabad magyar szellem megvédésének szent vállalása! Mintha Ady Endre idáig ható verssorai a világot akarnák felrázni a zsibbadt tehetetlenségből: „De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim,/ Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni, – Az Élet szent okokból élni akar, – S ha Magyarországra dob ki valakit, Annak százszorta inkább kell akarni.” A népi követelések fojtott, de már vészt sejtető felidézésekor arra is gondolhatott bárki, hogy vajon még nem mindig kér a nép, a nemzet, a történelem, az emberiség szégyenére? Vajon már mindent megkapott az egységben, össznemzetben érző és gondolkodó magyarság otthon abból, amit követelt ama áldott emlékű márciusi ifjúság? Mert hát mit is kívánt a magyar nemzet akkoron? „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” A becsületes, jó nemzeti és emberi alapérzés feltételei. Mit válaszolunk a gyermekeinknek, ha megkérdezik tőlünk: Mi a helyzet ezekkel a fogalmakkal a mai napon az anyaországban és az elcsatolt területeken, apám? Kívánták a sajtószabadságot, a cenzúra eltörlését is azon az esős márciusi napon. De ha most megmérettetik az otthoni demokrácia, szoborrombolást, elhallgattatást, könyvek betiltását, határok közötti manipulációt, utazási tilalmat, provokatív bűnbekeverést vehet számba a kíváncsi fiatal, és azt kérdezheti: hát megérte, apám? „Magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk”, olvasta Jókai a zuhogó esőben a lelkesült tízezres tömegnek a Múzeum előtt. Akkor. De a mai sajtóban arról olvas a gyermek, hogy magyar katonák halnak meg Irakban. Szavalja, énekeli az ifjú, hogy „Esküszünk, esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk!”, és közben letöröl egy könnycseppet, amely az Irakban elpusztított magyar katonáért buggyan ki a szeméből. Mert azért nem satnyult el egészen a nemzeti érzés. És ha már azóta utópiává messzítette is a történelem szeszélye az Erdélynek Magyarországgal való egyesítését, a tizenkettedik pont óhaját, vajon nem jogosan okvetetlenkedne-e tizenéves gyermekünk, hogy legalább az autonómiát, uraim, legalább annyit annak a pár millió határon kívül rekedt magyarnak, akik pedig mindig ott és akkor álltak rendbe, a végekre, amikor a nemzet hívó harsonáját meghallották! Egyenlőség, szabadság, testvériség, de nagyon késtek! De nagyon megszenvedte a magyar azt, hogy egyenes gerinccel született!, háboroghatunk magunkban az ünnepi szöveg hatására, de mert úgy tűnik, hogy semmit sem tehetünk, ismét a műsorra figyelünk, ami gördülékenyen folyik a maga módján ma és itt, olyan távol a hazai tájtól... 
  
Dancs Rózsa, Torontó
A cikk 2004. március 12-én került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
IRODALOM, KÖZÉLET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón