vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Csendes éj
Karácsony délutánja, kézen fogom cserfes unokámat és komótosan elindulunk az egykori Rákosfalva kicsi temploma felé, hogy részesei lehessünk az idén is a gyermekek alkotta pásztorjátéknak, s csak nem mellesleg, lehetőséget adjunk – a várakozás izgalmában – a jóságos szülői kezeknek, hogy az egyszerű fenyőből karácsonyfát varázsoljanak. A templom telve gyermekekkel és az őket kísérő, jobbára hozzám hasonló nagyszülőkkel, a játék magával ragadó, még az én örökké izgő-mozgó, cserfelő Fánim is együtt él a történéssel, a Születés csodálatos misztériumával. Mint minden, ez a történet is lassan a végére ér, a szereplők és a hallgatóság együtt énekli: Fel nagy örömre, ma született / aki után a Föld epedett / Mária karján égi a lény / isteni kisded szűznek ölén. Az elmúlt években az Asszony karácsonyfája körül is elmaradhatatlan volt ez a fohász. Ez is eszembe jutott a lassan kivilágosodó templomban. 
    Ahogyan ez szabados világunkban szokás, a tiszta örömbe mindig vannak belerondító, disszonáns hangok. Ma már tudjuk, hogy talán éppen ebben az órában egy aberrált blaszfém rádiócsatorna csatornalénye a keresztények kiirtását fontolgatta. 
    Azután, ahogy jöttünk, lassan el is indulunk haza, telve várakozással, izgalommal, fiam elénk jön, s már a sarkon vár, s átveszi a furcsán hallgatag cserfest. Ajándékok, ima, énekek, vacsora, az idő is előrehalad, közeleg az éjféli mise órája, az idén a televízió közvetítése mellett döntök, s hogy miért? A római, a pápa által bemutatott, a budapesti Szent István bazilikai közvetítés mellett a távoli Gyimesek üzenete köszön be ma éjjel hozzánk. Gyimesfelsőlok Árpádházi Szent Erzsébetről nevezett iskolájából Berszán Lajos atya mutatta be az ünnepi misét. Ez a csoda a „sziklára épült ház” évek óta otthona a moldvai, gyimesi csángó, a csíki székely gyermekeknek. Magyarságtudatuk, megmaradásuk záloga. Jelen is vannak gyönyörűséges viseleteikben és zeng az ének, szépen tisztán csengő gyermekhangokon, szívet markoló érzés a látvány. Tiszta, szép, fiatal arcok, a jövő letéteményesei ott messze, az irdatlan idegen tengerben. Azután a szentbeszéd: az atya egy régi-régi emlékét eleveníti fel egy megsárgult öreg fénykép kapcsán, a képen egy kicsi székely ruhás-csizmás fiúcska látható, akinek keze az édesanyja kezébe simul, s hangzott a kérdés: tudja-e, atya, kit ábrázol a kép? S ő válaszolt: bizony nem tudom. Nos, ez a kicsi fiúcska nem más, mint Márton Áron és az ő édesanyja. Megremeg a miséző hangja és mondja: ő akkor és ott bizony tisztelete jeléül megcsókolta azt a fakuló képet. A gyermekeket pásztázó kamerák árulkodóan tanúsítják, hogy azok szemeiben is furcsa párák úsznak. 
    A miseáldozat lassan a végéhez ér és az áldoztatás után felzeng az ének, a székelyek csodálatos Mária dicsőítője, majd a Nemzeti Ima. Ezer kilométerre a kicsire zsugorított ország jelenlegi határától. Lassan ocsúdom, és most is elém tolul a kép, a 90-es évek derekán, először járván Felsőlokon, persze, hogy megkerestük az akkor még csak épülőfélben lévő iskolát. A falak, a tető már álltak, körvonalazódtak a termek és szobák, egyszóval a jövendő, és mindennek friss, csodálatos erdőillata. Körbejárva az épületet ámultunk a készülő csodán. Azután egy-két év elteltével, újra ott járva az Asszonnyal, már működés közben is láthattuk. Különös vonzódása az intézmény iránt magyarázható volt, hiszen maga is pedagógusként élte az életét. Mindig öröm volt számára minden gyimesi kirándulás, nem is maradt el egyetlen éven sem. Tudod, mondta egyszer, gyönyörű ország Erdély, de ehhez a tájhoz, a szoroshoz fogható természeti csodának még itt sincs párja. 
    No és az itt élő emberek. Aki nem hallotta még a középloki Zerkula prímás muzsikáját, bizony-bizony öröklétig sajnálhatja, vagy hosszabb-rövidebb töprengés után, az autót féltve nem fordul rá a Hidegségpataka mentén a Hason nevű településre vezető embert, s gépet próbáló útra. Végre célba érve nem kaptat fel gyalogosan a meredélyen a szálfenyők közt megbúvó esztenára, s nem ízleli az ott készült juhsajtot kicsike szilvapálinkával öblítve, nagyokat hallgatva, hát az bizony nem sokat tud az Isten ideteremtette csodájáról. Persze, hogy ez is eszembe jutott a mise befejeztével, s halkan megszólalt az ének is: „Fel nagy örömre”, s azon veszem észre magam, hogy hallani vélem: az Asszony is velem énekel csendesen, békességesen, úgy ahogyan csak az életet adó édesanyák tudnak énekelni.
Weinwurm Árpád
A cikk 2004. január 13-án került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
ICQ-számunk: 254859031, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón