vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Mennyből az angyal...
A menekült táborhoz tartózva, a Kisdedvárás meghatott, mámoros boldogságában úszó, gyönyörű Ausztria közepében kifosztottabbnak éreztem magamat minden édesanyánál. Pedig „Lázáros kincseimből” már juttathattam minden képzeletbeli karácsonyfa alá valamit: szépet és jót. Nemcsak a gyermekeim kívánságlajstromát teljesítettem, hanem az otthoniaknak is küldtem nagy csomagot. Névre szólóan. „Az adhatás gyönyörűségét” élvezhettem a szó igazi értelmében... 
    Ezúttal tehát boldog is lehettem volna, de mégsem... Kifosztott voltam. És nemcsak földönfutóként szegény. Hiányzott a valóságos fenyőfa és az a hangulat, amely így karácsony táján minden esztendőben be szokta tölteni az életemet. A Hangulat, amelyet kis pátosszal a csodavárás hangulatának nevezhetnék. És amelyik olyan apró dolgokban konkretizálódott, mint édes jó anyám frissen sült kalácsának illata, amely minden szenteste meleg simogatással lengte be a népes kis lakást. Mert Anyánk úgy tudott ünnepet varázsolni körénk, ahogy csak nagyon kevesek tudnak: nesztelen mozgása nyomán egyszerre csak kinyílt az ünnepi pillanat kápolnásvirága – és csak ragyogott, ragyogott, míg be nem telt a lelkünk mámorító illatával.
    Karácsonyhoz tartozott a pirosan  kacagó, ropogós héjú, foszlós bélű beigli, amelyet mi, gyermekek, gyönyörködve és türelmetlenül sokszor körbejártunk, lesve, hogy vajon nem hűlt-e ki már a fehér asztalkendő alatt. Ó, megszeltük volna mi azonnal, mit bántuk, hogy forrón „megüli a gyomrunkat”, vagy „megszallonásodik” a túl hamar megvágott „tészta”!
    Kicsi testvéreim, Zsuzska és Ferkó soha ki nem hagyott, csibészes próbálkozásai is a megtartó emlékek tárába vonultak: megcsípkedett kalácsvégekkel, a titkos kóstolókkal, a megszeppenésekkel, hogy jaj, most-derül-ki! és csilingelő nagy-nagy kacagásokkal, hogy kiderült, de anyánk belement a játékba: mindig az éppen átrepülő, éhes angyalkára fogta a dézsmálást...
    A jégvirágos, játékosan incselkedő ablakok keretezik ezt a Hangulatot, amelyekhez hozzáragadt a pici gyermekorr – büntetésből, mert meg akarta lesni az éppen szolgálatát teljesítő angyalt... Benne siklanak a szikrázó havat szelő lovas szánok, amelyeken pokrócba bugyolált, boldogan visongó csöpségek tapsikáltak a száncsengő ritmusára, mert szép, ó, nagyon szép volt az élet... 
    Hangos, zsivajgó alkonyatok játéka emelte a zsenge, könnyen alakítható képzeletben még magasabbra a falu dombját Sepsimagyaróson, ahol mindenkinek kötelező volt szánkóznia azon a délután, hogy az édesanyák nyugodtan feldíszíthessék a karácsonyfákat... Megalapozó zenéje volt ennek az érzésnek a pontosan este 7-kor felcsendülő ezüstszínű csengőszó, mindig azután, miután az istállóban jóízű kérődzéssel ledőlt már a friss szalmára a jószág, hogy meleget leheljen a jászolba: hátha éppen oda születik meg a kis Jézus!...
    Aranyló fényszórók egymás szavába simuló sercegésének meg nem hosszabbítható egyszerisége kis izzadságcseppeken csillant meg, amelyek boldogságosan felhevült gyermekarcokon ültek ki a nagy megzavarodásban, hogy „Mennyből az angyal eljött...”
    A minden évben, csak a Szentestét követő reggelen az ágyban felszolgált édesanya tejeskávéjának párája is messzire maradt már, amelybe pedig madárlátta kenyérdarabkákat aprítottunk boldogan.
    Apánk bekecsének a zsebében kutatnék, amely piros almát melengetett, és az addig az odorban megbúvó, decemberre megpuhuló körtét, amelybe ezen a napon szinte meghatottan haraptak bele mohó kis tejfogak... 
    Rémlik, hogy varázskastélyt égtek a kis pléh gyertyatartóban a szegényes fénnyel pislákoló gyertyaszálak, és amelyet imádságos gyertyaszag lengett körül a Születést adva hírül és nem a halált...
    Éjféli templombavonulás hosszabbította meg a szent napot, hogy imával háláljuk meg a Megváltó eljövetelét, és a hitet, hogy éppen miérettünk érkezett, jelentve a történelem mély völgyeibe rekedt székely nép lelki meggazdagodását. A hiedelmet, hogy szülénk szeretete öltözött angyal-mezbe, és ez a szeretet bűvölte csodálatosra a Piliske sziklatövéből becipelt fenyőfát... 
    A tréfás-komoly mondókákkal érkező bethlehemesek fogadására a tepsiben sistergő, karácsonyosra pirult kolbász pompás látványát sem könnyű kitörülni ebből a képből..., sem a nagy disznóvágásokat, a zsírolvasztás gőzét és hurka-kolbászos, atyafiságos vacsorákat az Istenéltessékkel és az Adjonistenekkel, az ünnepi inget öltött rokonság János napi köszöntőjével és a gyönyörű Csendes éj dallamával...
    Akkor, azokban az egykori hangulatokban minden és mindenki az Urat dicsérte kacagó szívvel és zsoltáros énekszóval, aki angyalt is küldött nekünk, gyermekeknek, hogy örvendezzünk, míg a felnőttek komolyra vált tekintettel gondoltak a közelgő új esztendőre, találgatván, hogy milyen formában mutatkozik meg majd a Teremtő ereje előttünk...
 
Dancs Rózsa, Toronto
A cikk 2003. december 26-án került fel a világhálóra.
 
Visszatérés az
ESSZÉ, JEGYZET
rovat további cikkeihez
Visszatérés az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
főoldalára
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
Szerkesztőségi forródrót és SMS-küldési lehetőség: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón