vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
A magyarság kereszt,
másfelől mérhetetlen szerencse
 
Beszélgetés Karátson Gábor íróval
Az idei Könyvhét egyik szenzációjaként tartják számon a ji king, A változások könyve megjelenését. Az ősi kínai irodalom egyik legismertebb és legrejtélyesebb, sokak szerint a Biblia jelentőségéhez fogható alkotásának teljes körű magyar fordítását kínai eredetiből több mint tíz év munkájával Karátson Gábor készítette el, a kínai és európai értelmezéseket saját gondolataival egészítve ki. Kultúrtörténeti jelentőségű, 1800 oldalas, háromkötetes kiadványát a Q.E.D. Kiadó így ajánlja: „Karátson Gábor a magyar ji kinget hozta létre. Az új ji kingnek azonban nemcsak magyarnak, hanem korunkhoz szólónak is kellett lennie. Mert a ji king, mint divinációs könyv (úgymond jóskönyv) korunkhoz, az elbizakodottság korához szóló üzenetet tartalmaz (mintha ma válna csak igazán érthetővé); nemcsak híven látja veszélyeztetett helyzetünket, hanem tanácsokat ad arra nézve is, hogyan keveredhetnénk ki belőle.” Karátson Gábor és a ji king iránymutatása számunkra soha időszerűbb nem lehetne… 
 
Tíz évvel ezelőtt Ön egy interjúban úgy fogalmazott, hogy „iszonyatosan ellenséges világ az, amellyel szemben állok, elég régóta már egy döbbenetes nagy hazugságra van fölépítve minden.” Festőként, íróként és környezetvédőként hogyan látja, tíz év elteltével milyen lelki, szellemi és fizikai környezetben élünk ma?
 
A Fidesz kormányzását és az utána elindult polgári mozgalmat pozitívan értékelem, annak ellenére, hogy a Fidesz ellen nagyon sok kifogásom van. Az a négy év megkönnyebbülés és jó érzés volt. Engem különösen érdekel Erdély sorsa, élet-halál kérdése nekem, ha szabad így mondanom, s úgy tűnt, ott is előreléptünk. A választási vereség porba sújtott, és most már látom, hogy mennyire joggal. A Fidesz sem éppen egy atomenergia ellenes párt, de a paksi katasztrófa valószínűleg nem következett volna be. Mindenesetre nem következett be a Fidesz alatt. Ami Pakson történik, az elképzelhetetlenül félelmetes, sötét dolog. A hazugság, amit tíz évvel ezelőtt éreztem, láthatóan fönnáll ma is. Nincs már jelentésük a hivatalos mondatoknak, amikor a külügyminiszter azt mondja, nem volt rendőri erőszak, és mindenki látja a tévében, hogy mi történt. Én nem szeretném, ha úgy hátracsavarnák a karomat és tolnának a földön. Elhitették velünk, hogy Paks biztonságos. Esküsznek az atomenergiára. Most kiderült, hogy ez halálos veszedelem, ráadásul egy meggondolatlan létesítmény, ahol nem váltják le az igazgatót, aki bevallottan elmegy vadászni, és vissza se jön, amikor ott valami fölrobban. Csak ötödnapra jön vissza. Ez elképesztő. Véleményem szerint helytelen az atomenergiával egyáltalán élni. Elhiszem, hogy mindent kiszámolnak róla, de szerintem senkinek sincs fogalma, hogy esszenciálisan mi a nukleáris energia. Hogy pontosan ki a Jó Isten, nem tudjuk, de a földi világot valaki nagyon jól egybeszerkesztette. Az Úr Jézus a házasságra mondja, hogy amit Isten összekötött, ember el ne válassza, de én ezt kiterjeszteném az egész világra. Milyen szép egy fa. Vagy egy madár. Ez valamitől ilyen, azt a valamit pedig nem vesszük tekintetbe most már hetven-nyolcvan, lassan száz éve, hanem ezekkel az irtózatos erőkkel cimborálunk. Ez a vesztünket okozza, ez nyilvánvaló. Halálos vágányon megyünk. Lehetne észbe kapni, de ez a döbbenetes energiaéhség megragadva tartja a föld hatalmasait. Ez megrontás következménye, amire ránevelték az embereket. Meg arra, hogy ha nincs autója, akkor egy nulla, egy senki. Azelőtt a király járt csak lovas hintón, ő se mindig. Azt, hogy minden embert százhúsz lóerő húzzon, a föld nyilvánvalóan nem viseli el. Ezt mindenki tudja, mégse történik semmi. Az egész merő borzalom, az iraki háborúval együtt, amit nagyon gyűlöletesnek találok. Én elég vidám embernek érzem magam, de mélységes nyugtalanság van bennem, mert akárhova nézek, azt látom, hogy nincs a helyén, nem jól van, idegesítő, feszélyező, csúnya.
 
A ji king, A változások könyve című munkájában felteszi a kérdést: „miért ne állhatna a ji king ma is, fájdalmasan fenyegetett korunkban, életének új szakasza előtt; miért ne találhatnánk meg mi ezt az újat?” Hogyan látja, megtaláljuk-e ezt az újat, vagy erre a kérdésre ma még nincs felelet?
 
Azért foglalkoztam ennyit ezzel a könyvvel, mert nekem ez olyan, mint a Jó Isten. Mélyen él bennem az érzés, hogy ez egy gyógyvíz, gyógyforrás, és el kell terjednie. Más kérdés, mennyire remélhetem, hogy egy ilyen könyvet elolvasnak és megértenek. Nem látok olyan mozgásokat, amik a gyógyulás felé vezetnének. Talán ilyen még sose volt a földön, hogy az uralkodó hatalmaknak, és egyelőre az USA-t abszolút ide kell számítani, semmiféle elképzelésük nincs arról, hogy a bajból hogyan lehetne kimenni, hanem mereven követnek egy rossz irányt. Engem emlékeztet a német harmadik birodalom végnapjaira, amikor mindenki tudta, hogy Németország és szövetségesei elvesztették a háborút, Németország mégis az utolsó pillanatig úgy tett, mintha nem vesztette volna el. De az egy év volt, itt meg már mióta tudjuk, hogy egyre mélyebben benne vagyunk a szakadékban. Ez borzalmas. Meg vagyok győződve arról, hogy egy országnak a mezőgazdaságból kéne élnie. Az emberek többségének földművesnek kéne lennie, a földön kéne dolgoznia, a tulajdon két kezével, minél kevesebb géppel és semmi vegyszerrel. Csakhogy a magyar falut szétzúzták, a földműveseket fölűzték a városba. Nem emberhez méltó a földön való görnyedgetés. Ezzel szemben emberhez méltó egy parányi lakótelepi lakásban sínylődni, ahol férj és feleség nem tehetnek más, mint hogy meggyűlöljék egymást. Régen valóban nagy szegénység volt falun, de én ezerszer inkább élnék ott. Vegyszereket eszünk, ebből is könnyű volna kijönni, a munkanélküliség is megszűnne, ha az emberek megint falun élnének, művelnék a földet és Magyarország önellátó ország volna. Minden országnak önellátónak kéne lennie.
 
Azt írja könyvében, hogy „a ji king olvasója maga a ji king, ő az olvasó, a változások könyve - amennyit meg tud belőle érteni, éppen annyi.” Mit jelent ez?
 
A ji king egyedülálló mű, a tao tannak – a valamivel későbbi tao te king mellett – a fő foglalata. Egyik érdekessége, hogy beszélget az olvasóval. Nem ezért kezdtem foglalkozni vele, engem a holisztikus kép és a szöveg érdekelt belőle. Nagyon jó érzéssel és bizonyos meglepetéssel vettem észre, hogy az ökológiai krízisre is hihetetlen jó válaszokat ad. A ji king olyasvalami, ami hiányzik a mi életünkből, tetejében egy nagyon bölcs politikai sodrása van, a politikát itt nagyon elvontan értve. Azt a megtérést, javulást, amin át kéne esnünk, nem egy egyszerű lépésben határozza meg, hanem olyan, mint egy zenemű, ahol a modulációk bonyolultan és gazdagon követik egymást. A ji king választ ad arra is, hogy egy vesztett helyzetből hogyan kell az embernek kioldalognia.
    A ji king a vallási és filozófiai problémáimra is átfogó választ adott. Számomra a Bibliával egyenértékű, hasonló mélységű könyv. Bizonyos értelemben közelebb is érzem magam hozzá, bár most már megbékültem a Bibliával. Jézus Krisztus mindig centrális személy volt számomra, de a Biblia szigorú hangvételét nem értettem. Aztán rájöttem, hogy ugyanazt mondja a ji king, de algebrai módon, és ezt sokkal jobban megértem. Néha kérdezik, hogy mit lehet egy ilyen furcsa távoli könyvvel ennyit foglalkozni. Nem érzem, hogy távoli volna. Én úgy látom, az, hogy magyarok vagyunk, kereszt, másfelől mérhetetlen szerencse. Csodálatos a nyelv és a magyar történelemben, a magyarságban nagyon nagy dolgok vannak még most is. Ezt főleg ’56-ban éltem át. Más nép nem nagyon csinált ilyet. Hogy képes volna-e rá, nem tudom, de nem nagyon csinált. Viszont iszonyatosan ül rajtunk ez az indogermán nyomás. Már az iskolában erre tanítottak, és most is ezt az eszement hajbókolást látjuk az úgynevezett Európa előtt. Mi nem vagyunk olyanok. A kínai kultúra bizonyos fokig rokon világ velünk. Nagy magyar írók, költők és a kínaiak taoizmusa között sok természetes hasonlóság van. Mikszáth Kálmán, Arany János és Krúdy Gyula sok olyan történetet és mondatot írt le, amit meg lehet találni a klasszikus kínai szerzőknél is. Arra gondoltam, ezt elő kéne mozdítani valahogy.
 
A Bibliával való egymásra találásból fakadtak-e akvarelljei, amelyekkel a Szent Lukács írása szerint való Evangélium című könyvet (Q.E.D. 2002) illusztrálta? 
 
Ezekkel az akvarellekkel ’92-ben kezdtem el foglalkozni. Nem hagyott nyugodni, hogy olvasom a Bibliát, és nem tetszik, közben meg ott van Jézus, aki nélkül nem tudok meglenni. Ez őrületes feszültséget idézett elő, aztán rájöttem, hogy ha festő vagyok, akkor ezen a nyelven kell vele kommunikálnom. Éppen akkor kölcsönkaptam a Vizsolyi Bibliát, az eredeti Károli szöveget, és mindjárt láttam, hogy azzal nincs különösebb bajom. A reformátusok azt hiszik, hogy a Károli Bibliát olvassák, de nem azt olvassák, mert az állandóan át van írva. A Károli szinte énekel. Nem is kell megzenésíteni, dalol az egész. Nagyon ihletett szöveg, ez megkönnyítette a Bibliához való közeledésemet. A szentírás centrális vonala, az Istenség alászállása a ji kingben hihetetlen pontossággal meg van rajzolva. A fény megsebzése című hexagramban, amikor a fény a föld sírjába temetkezik, ezt a sorsot egy ember is magára veszi, egy szimbolikus férfiú, mint a Zakariás könyvében. A hit számomra alapérzület, beállítottság. De, hogy ezt is el kell hinni, meg azt is, a keresztény teológiában zavart, úgy éreztem, én nem tudom ezeket így elhinni. A ji kingben az algebra mintha azt mondaná, a valóságot nem lehet máshogy nézni. Nem lehet máshogy nézni, mint, hogy az ég is a föld szét van szakadva, de az isteni jön lefelé, ide belülre bemegy, és akkor a dolgok történni kezdenek…      
 
Az értelmiség és a politika viszonylatában egyesek azt tartják, hogy a művész ne politizáljon. Nem is azt kérdezem, hogy lehetséges-e ez, hanem inkább azt, hogy a művész értelmezése szerint mit nevezünk politizálásnak?
 
Erre a ji king nagyon pontos választ ad a 64. hexagramban: „Jószerencsét mond a szellem / bűntudatod messze illan / Rázd fel őket támadásra / Ördögország földje ellen. / Három évig harmatoznak / nagy jutalmak rendületlen / hatalmas országotokban.” Megkérdeztem, mi a véleménye a ji kingnek a Duna és az ország helyzetéről. Válasza egyértelmű volt: „rázd fel őket támadásra / Ördögország földje ellen”. Az Ördögország nekem azokat jelentette, akik a Dunát meg akarják ölni. Ezek után nem bújhattam ki ez alól, úgy éreztem, köteles vagyok ebben részt venni. Alázatos elfoglaltság volt, sok időmet megemésztette, és bizonyos sorsfordulatokat is hozott magával. Ez zöld politika, másfelől abszolút politika volt, az MSZMP nagyjából ebbe bukott bele. Belebukott, de most megint itt van. A kifejezetten parlamenti pártpolitika sokkal kuszább dolog, a politikusok iszonyatosan determinálva vannak. Ezért én semmiképp se lennék politikus, nem tudnék olyan áldozatokat hozni, hogy a dolgok lényegéről lemondjak. Itt egy kérdés van, hogy ki lesz a miniszterelnök. Ezért bármire képesek. De egy életbevágó katasztrófaszituációra a politikusok egyáltalán nincsenek ráhangolva, nincs olyan iskolázottságuk, és mivel az egész szféra ilyen, ha valaki nem ilyen, az kiesik. Mintha egymáshoz préselt kockák volnának, amik egymást tartják. Ha az értelmiség helyesen politizálna pártpolitikai értelemben, ugyanakkor az ökológiai gondolatokat is intenzíven szolgálná, az hozhatna valami változást. Ezzel szemben olyan linkség van jelen az értelmiségben, ami egyszerűen hajmeresztő. Hányan mondják nekem, ők tudják, hogy ez bajba visz, de – és akkor kacéran megvonják a vállukat. A Fidesz kulturális tagozatának alakuló üléséről nagyon elégedetlenül jöttem el. Én a Duna Charta és a Védegylet elnökeként nem lehetek pártnak a tagja, de kívülállóként szívesen részt vettem volna a munkában. Nagyon sok ember ugyanabba az irányba megy, mint Orbán Viktor, de miért kell mindjárt tagnak lenni? A Fidesznek a kulturális közeghez máshogy kellene közelítenie, mint tette azt kormányzása idején. Akkor rengeteg embert megsértettek, nem mutattak érzékenységet e téren. Nyilván azért, mert fiatalok, nem egészen otthonosak a művészeti, értelmiségi társaságban. Ezeket az embereket, ezt az egész miliőt jobban meg kéne nyerni. Az újjá szerveződés talán elég lesz ahhoz, hogy megnyerjék a választásokat, de amit Orbán mond, az ennél több. Azt a nagyon nagy szót mondta, hogy Szövetség. Ez a szó a Szentírásban és a ji kingben is szerepel. Emberek is tudnak egymással szövetséget kötni, de ahogy Orbán mondta, az nem egyszerűen politikai szövetség. Ehhez azonban nem elég az, hogy a szekcióvezetők elmondják a direktívákat. A szövetség azt jelenti, hogy ő is meghallgat engem, én is meghallgatom őt. Én támogatom őt, de ő is támogasson engem. Ha szövetségről van szó, akkor ennek kölcsönösnek kell lennie. Az erők ide-oda áramlása – ami a jin jang tan egyébként – az egyetlen lehetséges államvezetési formula. Ennek hiányát én határozottan kifogásolom. Illés Zoltán leváltásával most megsértették a zöldeket is. 
 
Beszélgetésünk elején a festő, író és környezetvédőt a világ dolgairól kérdeztem; most, a végén azt kérdezem: hogyan, merre tovább a személyes létben?
 
Szeretném befejezni az 56-ról és az azt követő eseményekről szóló politikai regényemet, ami nem egy szakpolitikai, de erősen önéletrajzi jellegű regény lesz, benne a forradalom, börtön, kádárizmus és a Duna ügyeivel. Magam is szeretném megfejteni, mi ez a furcsa dolog, ami történik velünk állandóan. Nagyon sok barátomat vesztettem el ebben a folyamatban, és nagyon furcsa változásokat látok. Folyton polarizálódnak az emberek, az egyik erre csusszan, a másik arra. Azelőtt lehet, hogy a mélyben ott voltak ezek a tendenciák, de volt egy közös pont: utáltuk a rendszert, és bár nem egészen ugyanúgy gondolkodtunk, erről jól el tudtunk beszélgetni. Visszatekintve is lehet látni a tüskéket, de ez hatalmasan felerősödött. Engem valójában az epifánia érdekel, hogy mit tudtunk ezzel kezdeni. Leszállt az angyal közénk, megmozgatta a vizet, egy ideig próbáltuk követni a mozdulatait, és aztán minden összeomlott, az ország elárulta a saját intuícióját, föladta önmagát, azóta se keze, se lába. Irtózatos állapotban vagyunk, nincsenek gyerekek, nincs kedvesség, állandó árulások között élünk. Ami azelőtt együtt volt, most szétfityeg. 56-ban nem volt megkülönböztetés a zsidó és nem zsidó értelmiség között és hihetetlen erőt képviselt így az ország. Most az ország nem képvisel erőt, hanem önmagát tépi. Mindenhol szétszakadtak a pólusok. A regény mellett folytatom a bibliai akvarelleket, szeretném lefordítani Konfucius beszélgetéseit, ebbe is belekezdtem. Tanítok, ezt is folytatni akarom. A Duna Chartában egyelőre nem tudunk mit csinálni, mert most nyíltan nem támadják a Dunát, viszont nem is történik semmi. A Védegylet most Paks és a Duna parti autópálya ellen küzd. A főváros eltökélt szándéka, hogy a rakparton levő autópályát a víz fölött kiszélesíti hat- vagy négysávosra. Ez teljesen leválasztaná a várost a Dunáról. Ez eszelősség. Budapest lakhatatlanná kezd válni, az autók rémuralmának semmi sem szab határt. Senki semmit nem tesz a gépkocsik dugója ellen, pedig mindenki tudja, hogy Pesten nem lehet járni az utcán. Ezekkel a kérdésekkel, a zöld területekkel mind foglalkozni kellene, ezek mind a Védegylet témái, de nagyon nehéz, mert azért mégiscsak szükség lenne arra, hogy mindezt a kormány és a városvezetés is magáévá tegye. Egy egyesület lármázik, köhög, de nagyon keveset tud elérni. Mindazonáltal ezeket a célokat követni kell, ezeket az ügyeket szolgálni kell, mert nincs más alternatíva. Elég elszomorító, hogy mindig ekkora ellenerőkkel kell szembemennünk, holott ők arra valók volnának, hogy kormányozzák az országot, nem arra, hogy lenyomják. Mert most lehet, hogy elnyomás nincs, de van helyette lenyomás. Ebben élünk.
Varga Gabriella
A cikk 2003. szeptember 23-án került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón