vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
KÉPZŐMŰVÉSZET
Kilencedik alkalommal
táboroztak az alkotók Lakiteleken
„Isten hozta Önöket! Itthon vagyunk.” Ez a – kilencvenes évek elejéről származó – bejegyzés áll a Magyar Örökség díjjal kitüntetett Lakiteleki Népfőiskola jókora és azóta már betelt vendégkönyvének első oldalán, Lezsák Sándor kézjegyével. A Művészetbarátok Egyesülete idei, IX. Képzőművészeti Alkotótáborának résztvevő művészei kimondatlanul is érezték: jöhettek bár a Kárpát-medence legkülönbözőbb tájairól, találkozhattak bár most először s talán utoljára egymással, valami őket itt nagycsaláddá kovácsolta: két héten át Lakiteleken valóban otthon érezték magukat. 
    – Évről évre más és más alkotók gyűlnek össze Lakiteleken – tájékoztatott Geröly Tibor, a Művészetbarátok Egyesülete elnöke. – Sokkal nagyobb az igény a táborozásra, mint ahány alkotónak ezt a lehetőséget biztosítani tudjuk, ezért aki egyszer már részt vett az alkotótáborban, azt nem tudjuk még egyszer meghívni. Tavaly azonban ennek orvoslására meghonosítottunk valamit, ami úgy tűnik, minden várakozást felülmúló érdeklődésnek és sikernek örvend: a tábor két hete alatt egy hétvégére visszahívjuk a korábbi táborok résztvevőit. Idén is meghatóak voltak a nagytalálkozás pillanatai. Ezen a három napon nem dolgoztunk, a viszontlátás örömével és a Népfőiskola újrafelfedezésével igyekeztünk eltelni. 20-án, pénteken, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő úrral, a Lakitelek Alapítvány Kuratóriuma Elnökével folytattunk közvetlen hangú beszélgetést, 21-én, szombaton, pedig kedves vendéget fogadtunk: Dinnyés József daltulajdonos lelkünket és szellemünket felejthetetlen műsorral erősítette. Nem tudjuk elégszer megköszönni Lezsák Sándornak, hogy nehéz körülményeik mellett is évről évre megteremti számunkra a kéthetes együttlét lehetőségét.
    – Az alkotótábor költségeinek jelentős részét a Népfőiskola teremti elő, de mit nyújt az alkotótábor a Népfőiskolának? – kérdeztük Lezsák Sándor elnök urat. 
    Lezsák Sándor: Egyrészt általa Lakitelek környéke felismeri, mit jelent a Népfőiskola. Amikor az alkotók megjelennek egy-egy rajztáblával, és festeni kezdenek, az itt élő odamegy, kérdéseket tesz föl. A beszélgetésből tudatosodik benne, hogy a Népfőiskolának ez is feladata és felelőssége. Sokat jelent, ha olyan vendégek jönnek, akik tudnak beszélgetni az egyszerű emberek nyelvén. Azon kívül a festő vászonra, rajzlapra rögzíti, amit lát, s amikor a kiállításon az itt élő a képpel szembenéz, önmagát és környezetét látja benne, egy művész gondolatvilágán keresztül. De az a gondolkodásmód, az a forma, amit Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, vagy éppen Budapestről, vagy Zalából hoz magával az alkotó, az is megjelenik itt a környéken. Az emberekkel együtt, akik a Népfőiskoláról, mint egy röptető helyről, kirajzanak, megjelenik a környezetben egy másfajta tapasztalat, élmény és gondolkodás, s a helybéliek nyilván ezt ütköztetik a maguk valóságával. Emberi kapcsolatok jönnek létre, barátságok születnek, amik aztán maradandóak is. Tehát elsősorban a környezetnek segítenek nagyon sokat, s ennek a Népfőiskola a forrása. A Népfőiskola működteti ezeket a kapcsolatokat, mert itt nemcsak képzőművészek fordulnak meg, hanem a különféle kollégiumok, szabadegyetemek hallgatói is, akik ugyanúgy járják a környéket. 
    – Az alkotók magukkal hozzák a saját kifejezésformájukat, de ennek a helynek a szellemisége megmutatkozik-e az itt készült rajzokon és festményeken?
    – Mindenképpen. Mindamellett, hogy az élmények a valóságból táplálkoznak, a Népfőiskola stílusa talán valamiféle sajátos érzékenység kialakulását segíti. Azt az érzékenységet, amivel észrevehetjük a valóságban a vonzót, azt, ami az ember gondolkodását és erkölcsét erősíti. Azt tapasztalom, hogy itt ritkán jelennek meg absztrakt, nonfiguratív képvilágok, inkább a hagyományos, de ebben is újat mondó rajz- és festészeti világ jelenik meg. Ugyanakkor megjelenik az a forrás, az az érzet, ahonnan érkezett. Hiszen egészen más egy nagybányai iskolán nevelkedett festőnek a látásmódja, technikája és élményvilága, aki aztán az itteni élményt próbálja közvetíteni. Vagy más a hegyi, például a kárpátaljai élményvilágból érkezni az alföldre. Itt is van egy olyan szikrázó feszültség, ami aztán értéket hoz létre, értéket teremt.
 
A lakiteleki plébánia szobája sokkal inkább emlékeztet egy galériára, mint Bagi Ferenc atya nappali szobájára. Ezt a benyomást a vaskos vendégkönyv még inkább erősíti: a hazai közélet ismert szereplőinek, a Kárpát-medence s távolabbi földrészek számtalan magyarjának kézjegye tanúsítja, Lakitelek kisugárzása mélyen érinti az idelátogatót. 
    Bagi Ferenc atya: Lezsák Sándor képviselő úr „fertőzte” meg az itteni emberek gondolkodásmódját. Különlegesen színes egyéniség, karizmatikus személy. A törekvéseit megtestesítő Népfőiskola szellemisége olyan tartalommal tölti meg a környezetet, ami a szűkebb pátriánál sokkal távolabb mutat: az egész ország javát szolgálja. Az itt megjelenő művészek megváltoztatják Lakitelek arculatát. Színt, életet hoznak a faluba. A plébánia falán látható gyűjtemény az alkotók kedves és már-már zavarba ejtő ajándékai. Szeretetük, emberi nagyvonalúságuk templomunk falai között is jelen van: a keresztút modern képsorozata Berecz Antal Münchenben élő festőművész ajándéka. A nagy feszületet Polyák Ferenc matkópusztai fafaragó készítette. A másik oldalon Kiss Kálmán: Korpusz című festményét, a bejáratnál pedig Barna András: A liturgia misztériumának feltárása című képeit láthatjuk. Örömmel vállalok részt az alkotótáborral együtt járó szervezési és lebonyolítási munkákban, s ha a különböző programokon a tábor hangulatát is megízlelhetem, külön öröm számomra. 
 
Az alkotótábor záró kiállításán, a Népfőiskola Kölcsey Házában Szíj Rezső író, történész a következőképpen értékelte a kiállított alkotásokat (részletek): 
„Ezt a kiállítást sokféleképpen lehet értelmezni, beleágyazva korunk művészeti törekvéseibe, és mindjárt meg lehet állapítani, hogy a szó szoros értelmében ellentmond mindannak, ami a képzőművészi életben ma az egész világon uralkodik. A blabla nyelv az irodalomban és a képzőművészetben a XIX. század első évtizedében kezdődött, ekkor jelentkeztek azok az új irányok, amelyeket most összefoglaló szóval az értelmetlenség irodalmának és művészetének lehetne nevezni. Kijelentették, hogy nem kell tudni festeni, nem kell tudni írni, minden emberi tevékenység műalkotás, bármi legyen az, a leggusztustalanabb dolgokat is ideértve. Múzeumban, Műcsarnokban, mindenütt mindent ki lehet állítani, lomtalanításkor kidobott szemetet, bármit. Úgy látom, Lakiteleken még nem. Ez az első érdem, amit ki kell emelnem ennek a csoportnak a műalkotásait méltatva, hogy ez az értelmetlen őrület ezt a társaságot még nem kerítette hatalmába. Az itt látható kiállítás anyaga a szó klasszikus értelmében vett művészeti fölfogást képviseli. A látványra épül, a látvány pedig azt föltételezi, hogy aki nézi, az értelmét is felismeri annak, amit lát. A műalkotásnak nem az a rendeltetése, hogy naponként változó divatcikk legyen, hanem, hogy maradandó gondolatot is kiváltson a látó ember számára. A kiállító helyiség tudományos ülésszak, értekezlet, az értelem számára akar mondani valamit. Az olajképek, amik itt a falon vannak, becsületes munkák, a múlt század első évtizedeinek a látásmódját idézik. Ez kisebb számban van az anyagban képviselve. A következő csoportot már a szó legnemesebb értelmében vett nagybányai impresszionista festőművészeti irányhoz kapcsolhatnánk. Nem tudom, ez mennyiben tudatos vagy véletlenszerű, de az anyagnak ez a része a legértékesebb. Meglepő ezen a kiállításon az akvarellnek a többsége és a magas színvonala. (…)”
 
A IX. Képzőművészeti Alkotótábor résztvevői voltak: Balogh György (Pécs), Busmanné Barócsy Anna (Budapest), Csollák Mihály (Tököl), Homolai Sándor (Szigetcsép), Kátja Mandic (Szabadka, Délvidék), Klimaj György (Budapest), Kohán László (Ungvár, Kárpátalja), Kudlik Fazekas Teréz (Szabadka, Délvidék), Luczi János (Debrecen), Nagy Vince (Debrecen), Najgyenovné Milcsevics Judit (Bátonyterenye), Osváth Miklós (Hévíz), Pósa Ede (Balatonszemes), Simonfy-Dani Irén (Kolozsvár, Erdély).
Varga Gabriella
A cikk 2003. augusztus 26-án került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón