vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Rovat nemcsak verseknek
 
www.versrovat.hu
A mindig aktuális téma: a művészetek, az irodalom, a költészet és meseszövés szeretete. Ezért aktuális a Versrovat. Nem kell hozzá alkalom: ő maga az.
    Miért mondom, illetve írom ezt? A Versrovat olyasvalami, ahová bárki küldhet verset, mesét, betűhalmazt, s mint ilyen, ha nem is a költészet eszenciájának, de legalábbis a költészet szeretetének színtere, otthona... No, azt azért nem állítom, még mosolyogva sem, hogy mentsvára, mert szerencsére – míg lesz ember, ki értelemmel és érzelemmel bír – a költészetnek nem kell mentsvár. A Versrovat ugyanakkor nem valamiféle hivatalos szervezet, társaság, alapítvány, cég vagy leányvállalat, és nem is egy társadalmi satuba roppantó, esetleg szubkulturális kényszerzubbonyba húzó kuratóriumi apparátus – utólag engedtessék meg nekem eme halmozott képzavar –, ennek megfelelően saját anyagi háttere nincs, és ha valaki segít fejlődésében, alakulásában, akár csak azzal, hogy verset küld, akkor azt bizony lelkesedésből teszi.
    A Versrovat nem él úgynevezett „irodalmi szerkesztés”-sel, mert nem hivatott a beküldött alkotások „művészi érték”-ének megállapítására. Nyilvánvaló, hogy a versek és mesék közt lesz ilyen is, olyan is – kinek milyen az ízlése, mekkora a kibocsátó- és befogadó készsége, kinek milyenek az elvárásai önmagával és a világgal szemben. A legtöbben amúgy sem írnak sokat, s néhányuk nem is ír egyebet, csupán azt, amit küld. (Őket leginkább a szerelem gyönyöre vagy bánata készteti arra, hogy alkalmanként tollvégre kapjanak.) Mégis, torkomat köszörülve ki kell jelentenem – a gyengébb idegzetűek ugorják át e mondat maradékát! –, hogy a Versrovatnak nem célja sem az amatőr művészetek tudatos támogatása, sem pedig, amúgy tudat alatt, a közép- vagy sokszor inkább kezdőszerűség pátyolgatása, még ha olykor úgy tűnik is. Meglehet, ez úgy hangzott, mintha fitymálnám a Versrovatot, amelyet pedig annyi szeretettel és gondoskodással vettem körül az elmúlt öt év során, amellyel sokszor úgy perlekedtem, vágytól hajtva, dactól fűtve, mintha egy másik, kedves személy lett volna, s ennek megfelelően persze olykor hanyagoltam is. Pedig csak azt akartam, hogy nézzünk kicsit magunkba, és legyünk igazságosak: nem lehetünk mindannyian költők, nem születhetünk valamennyien Radnótinak, Áprilynak, Karinthy Gábornak. Talán egyszerűbbnek tűnik a szavakkal bánni, strófát faragni, prózát szőni, mint mondjuk zenét szerezni, hiszen a többség több nyelvtan- és irodalomórát ült végig, mint énekzenét, de a látszat csalfa. S hogy megmosolyogtató ellentmondásba keveredjek az ezt megelőző mondatommal, ide írom: mindig csak az tűnik egyszerűnek, amiről túl keveset tudunk. Ahhoz, hogy bármiben, amit művészetnek nevezhetünk jót, valóban jót alkothasson az ember, sok-sok odaadás, alázat, türelem és gyakorlás kell, és hit és bizalom, mindig, minden újrakezdés előtt, amikor végre egy eddig ismeretlen részlete bontakozik ki a beláthatatlan egésznek. Különben is: költőnek ne nevezze magát csakis olyan ember, akit az utókor hív annak. (Cinikusabban: A posztumusz poéta az igazi poéta.) (Én például azért írok újabb és újabb verseket, mert mindaz, amit eddig írtam, félresikerült, mindből hiányzik valami, és ez túlzottan bosszant. Csupán reménykedhetem, hogy – pongyolán fogalmazva – a mennyiség előbb vagy utóbb kitermeli a minőséget, s megvallom, efféle reményt dédelgetek a Versrovat kapcsán is.)
    Tehát mire hivatott a Versrovat? Arra, hogy olvasóinak és szerzőinek egyaránt örömet szerezzen, hogy mindenki megkereshesse és felnyithassa a szavak tengerének eme homályba burkolt fenekén a maga gyöngyszemet rejtő kagylóját, akár csak egyetlen strófa... vagy sor... vagy bármi más formájában. És persze a főhajtás, ez az árnyalatnyi biccentés a költészet, az irodalom, a művészetek előtt: ez is számít.
    Tekintsük meg hát a Versrovatot a maga testi mivoltában: http://www.versrovat.hu. Több száz szerző több ezer alkotása. Mind a költemények, mind a prózaibb írások a szerzők tulajdonában vannak, és bármely itt szereplő alkotás másik (elektronikus, papíros vagy akármilyen) fórumon való közlése, megjelentetése csakis az alkotó engedelmével történhet. Mint írtam, „irodalmi szerkesztés” nincs, de persze szerkesztőségi elvek azért vannak. Bár elismerem, hogy a politika és a művészetek olykor átláthatatlanul összefonódnak, a Versrovat mégsem kívánja elkötelezni magát egyetlen politikai irányzat mellett sem, politikai tartalmú írások tehát nem kerülnek fel. Továbbá kérek mindenkit: kerüljük el az üres, mondanivalót magában nem hordozó, tehát tartalmatlan és öncélú vulgaritást is!
    Végül térjünk rá arra, ami igazán aktuális a Versrovat életében! Újból lesz játék! De nem a kétezerben már hagyománynak számító, mára azonban már feledésbe merült „Ki a szerző?”-t elevenítjük fel, hanem egy másik játékba kezdünk, amit jómagam Umberto Eco-tól lestem el, és ő még csak nem is sejti ezt. Hála a Forever Kiadó kedves felajánlásának, a most induló játéknak a versválogatási jogon túl egyéb tétje is lesz, méghozzá Faludy kötetek formájában, úgyhogy nem csak a játék öröméért lesz érdemes játszani. Remélhetőleg a nyereményeket személyesen nyújthatom majd át a következő versrovatos találkozón. Már nem is számolom. Talán az ötödik lesz? Mindenki számíthat rá nyárutón vagy őszelőn.
    S még mielőtt búcsút intenék a NapSziget olvasóinak, hadd köszönjek meg mindent a HarmoNet Lapcsaládnak. Nélkülük talán nem is lenne már Versrovat, de ők, amikor kellett, segítettek. S köszönöm az együttműködés lehetőségét az amatőr művészeteket támogató Art'húr Alapítványnak is, amiért külön rovatot biztosít ingyenes, de annál értékesebb kiadványaikban a Versrovat számára. Sokat jelent ez, hiszen a papír illata, ahogyan elegyedik a nyomdafestékével, mégis más. Talán ezért is dédelgetek oly régen egy álmot: az antológiát. Bátor mecénások és vakmerő kiadók jelentkezését várom hát!
Horváth György Viktor
(T-Rex)
A cikk 2003. július 5-én került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón