vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Útjába állni a feledésnek
 
Emlékezés Páskándi Gézára
„1953-ban (…) Kolozsváron ott igyekeztem folytatni, ahol Szatmáron abbahagytam. (…) A dologban mind mélyebbre mentem. Elsőként az anyanyelv, a történelem. Pszichológia. Logika, esztétika. Filozófia. Abban tehát, ami izgatott, amit szerettem. A nemzettel kapcsolatban minden. Ne feledjük: én csak az elemi iskolában (a bécsi döntés után) tanultam némi magyar történelmet. A románok – e szóval mindig a hatalmasokra utalok – kivették a tárgyak közül. Az egyházi iskolák államosítása után végképp semmi. Ebből az éhségből, eme szenvedélyből is született minden későbbi történelmi drámám. Abból, hogy kisebbségi sorban éltem, erre rádöbbentem – s így számomra, számunkra még nagyobb érték a könyv, újság, iskola, templom, anyanyelv, história. Maga az emlékezet is. A kollektív memória.”
    „Megvallás” című önéletrajzi munkájában írja e sorokat Páskándi Géza.
Páskándi Géza határok nélkül gondolkodó író. Rendkívül sokrétű életműve és hagyatéka mellett (életében harminchat önálló kötete jelent meg, hátrahagyott műveiből idáig tizenegy s még jócskán van kiadatlan kézirata) ezt az is bizonyítja, hogy a Magyarországra települése (1974) nem jelentett törést írói pályájában, nem kellett magára találnia. Folytatta, ahol abbahagyta, itthon volt Budapesten is. Néhány év alatt megismerte a közvetlen környéket és az országot is. Az Alföld és a gyerekkorát idéző dimbes-dombos táj volt a kedvence, még halála előtt is a tekintetnek határt nem szabó, végtelen mezőkre vágyott. Csendes vizek partján szeretett üldögélni, elnézni a békákat, sáskákat, szitakötőket. 1993-ban a Kossuth-díj átvétele után egy újságíró kérdésére, hogy mit szeret legjobban, így válaszolt: „madárdalra ébredni, tücsökciripelésre elaludni”.
    Igazságérzete, hite akár egy ötéves gyermeké, olyan volt, de nem volt naiv. Úgyis lehetne mondani: átlátott a szitán, nem véletlen, hogy feleségéhez egy versében így ír: „Te vagy a hiszékenyég bennem!” 
    1956-os kiállásáért állam és közrend elleni izgatás vádjával hatévi börtönre ítélik (nem pedig kettőre, ahogy a Larousse írja). Pedig azon az őszön hatalmas láng csapott a magasba, oda, ahol a haza van. „Már tudtam, mi az önfelszabadító vakmerőség, a kétségbeesett, ám ezerkilencszázötvenhatnak kellett eljönnie, hogy megtapasztaljam először s igazából: mit jelent az, ha a mások bátorsága felszabadít engem. Azon az őszön az egymást átforrósító bátorságot láttam. Azon az őszön nem egy szónok úgy beszélt, mint a vízbefúlót mentő úszómester: a dermedt sokaság szájába fújva-csókolva mondta el lázító igéit. Azon az őszön derült ki számomra, mennyi szándék és cél gyűlhet egyetlen szabadságharc és forradalom zászlója alá. Etnikai vágyak. Társadalmiak. Vallási célok. Isten tudja, még mi minden. Valahogy úgy, amiként a karmester egyetlen intésére megannyi hangszer a magáét fújja-húzza, üti vagy pengeti. Egyetlen intés zászlója alá sereglik annyi hang és dallamvariáció, harmónia és diszharmónia. Összesereglik – egyetlen művé. Azon az őszön láttam először szabadságharcot, forradalmat, amely magából hatalmas hőt bocsát ki, s nem véletlenül hordozza nevében a forró s a forrongás szót, és a jelképe mindig valamiféle tűzláng. De nem külső, parancsolt hevülés ez, mint a hódító világháború, hanem önkéntes tűz, mely belőled indul, s amelyet a másoké, a nálad is bátrabbak lángja megtetéz.” 
    Páskándi Géza számára a magyar nyelv élő, eleven, öntörvényű létállapotot jelentett. Beskatulyázhatatlan volt és marad. Hihetetlen munkabírása tette lehetővé, hogy az irodalomnak nincs olyan műfaja, amit ne művelt volna. Egyik legtermékenyebb színpadi szerzőnk. Első színházi sikere 1968-ban A király köve című darabjához fűződik (Pygmalion és Galathea téma variációi). 1973-ban a Kolozsvári Magyar Színház újjászületésében jelentős szerepe van Tornyot választok című művének, amit Haragh György rendezett. Hetvennégy színházi bemutatóját érte meg. Már súlyos beteg volt, amikor a „Godot-ra újra várnak” című drámáját sajtó alá rendezte, de már a könyvet nem vehette kézbe, hiszen az 1995. május végén néhány nappal a halála után jelent meg.
    A vigéc című zord bohózata ma is aktuális mű, ami humorba ágyazottan vészcsengőt csenget, tanít, játszat, gondolkodtat, odamond. A Bucz Hunor nevéhez fűződő Térszínház előadását a gödöllői polgári körök jóvoltából május 9-én a Petőfi Sándor Művelődési Központban láthatták az érdeklődők. 
    – A vigéc előadás mostani időzítésében mennyire játszott szerepet az, hogy éppen Páskándi Géza születésének évfordulója van ebben a hónapban? – kérdezem az Új Forrás Polgári Kör vezetőit, egy bűbájos fiatal házaspárt, Raj Tamást és feleségét, Rajné Hortobágyi Ágnest.
    Raj Tamás: Ezt az előadást mi tavaly decemberben láttuk az óbudai Zichy-kastélyban, és akkor elhatároztuk, hogy elhozzuk Gödöllőre. Hosszúra nyúlt a szervezés, az előkészítés, nagyon rögös út vezetett idáig, de végül is mostanra sikerült. Bár véletlenül alakult így, annál nagyobb öröm számunkra, hogy az előadás időpontja éppen májusra esett, hiszen Páskándi Géza május 18-án lenne hetven éves.
    Rajné H. Ágnes: A ma esti előadás megszervezése ezidáig a legjelentősebb program, amire vállalkoztunk, minden tekintetben.
    Az Új Forrás Polgári Kör nagyszabású vállalását siker koronázta: május 9-én mintegy kétszázötven néző előtt mutatta meg magát drámai erővel a figyelmeztetés: nem köthetünk alkut a vigécekkel. 
    – A polgári körök országos tevékenységét látva mekkora bizakodással tekintetetek a jövő elé?
   Rajné H. Ágnes: A polgári körök mozgalmának létrejöttével egy nagy család tagjainak érezzük magunkat, amelyben nagyon sok jóérzésű, a nemzetért tenni akaró ember van. Ez egy hatalmas, alulról építkező bázis, amely nyíltan felvállalja a közös értékek megvédését, és az ebből származó hátrányokat is. Ha ehhez az erőhöz politikusaink megfelelően viszonyulnak, és partnernek tekintenek bennünket, biztosak lehetünk a nemzeti oldal sikerében és gyermekeink jövőjében. Ehhez kérjük: fogjanak össze, hogy ne kelljen közöttük kényszerből választanunk. Ezt kértük a Térszínház előadása előtt is, Páskándi Géza gondolataival:
    „Egy végtelenbe nyúló élő változatsor gyöngyszemei vagyunk, s a fonál, a cérna, amire felfűzettünk: valami egészen fölső törvény. Vannak persze hibás, megrongált vagy éppenséggel hamis gyöngyszemek, még ők is azonban a fonálon vannak, s így – legalább: helyzet szerinti – rokonok, akikkel olykor szövetkezni kell mindaz ellen, ami az élők gyöngysorát fenyegetné. A »fonálon« túli élettelen túlerővel szemben muszáj összefogni.”
Varga Gabriella
A cikk 2003. június 10-én került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón