vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ZENE
Július 18-19-én, Nagymaroson a II. Misztrál fesztiválon a műfaj jeles képviselői várják az énekelt versek kedvelőit 
 
Misztrál: Ébredés után egy megtalált Ösvény
1997 októberében, Budapesten három fiatalember, Heinczinger Miklós (furulya, gitár, ének), Tóbisz Tamás (gitár, ének) és Török Máté (cselló, gitár, mandolin, okkarina, ének) megalapította a Misztrál együttest. Hamarosan negyedik tagként csatlakozott hozzájuk Tinnyei Zoltán, aki 2002 elejéig tartott velük. Középiskolai tanulmányaik után mind a négyen a Dévai Nagy Kamilla által alapított Krónikásének Zeneiskola hallgatói lettek, ahol többek között Huzella Péter (Kaláka), Radványi Balázs (Kaláka), Wacha Imre neve biztosította számukra az énekes-gitár és előadóművész képzés magas színvonalát. Az iskolapadból kikerülve a Misztrál együttes egyik legkeresettebb, legnépszerűbb verséneklő együttese lett a hazai irodalmi és zenei közéletnek. Új, Ösvény című CD-jük megjelenése kapcsán Török Mátéval beszélgettem. 
  
Az első Misztrál lemeznek, amely 1999-ben látott napvilágot, az Ébredés címet adtátok. Miért? Miből mire ébredés ez a lemez? 
 
Saját ébredésünk erre a műfajra. Meg kellett találnunk önmagunkat, ez öt évvel ezelőtt sikerült. Korábban többféle zenét is kipróbáltunk, különböző együttesekben megfordultunk a komolyzene, rock, blues és népzene műfajában egyaránt. Kerestük, hogy melyik az a stílus, ami leginkább közelebb áll hozzánk. Aztán ráébredtünk, hogy ez az, amit csinálnunk kell, akkor is, ha nem populáris. Fő célunk érzések, gondolatok, hangulatok kifejezése, versek népszerűsítése a zene segítségével, akusztikus hangszerelésben. Így ötvöződik előadásainkban a történelem, a hagyomány egy különleges, gyökereiben magyar, mégis modern dallamvilággal. A szöveget mindig versek szolgáltatják olyan klasszikus költők tollából, mint például Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső és Dsida Jenő, valamint határon innen és túl élő költők. Úgy érezzük, hogy legőszintébben énekhanggal tudjuk visszaadni, mit jelentenek számunkra a költők gondolatai, emellett cselló, gitár, ütőhangszerek, furulya, mandolin, körtemuzsika, szájharmonika színesíti dalainkat. 
 
Ezt a műfajt a kereskedelmi televízióknak és rádióknak még a környékéről is száműzték. Miben rejlik mégis a Misztrál együttes sikerének titka? 
 
Sikerről talán még nem beszélhetünk, de bízom benne, hogy tovább tudunk fejlődni és lépni az utunkon. Baráti társaságként alakult együttes vagyunk. Nem azért jöttünk össze, hogy pénzt hozzunk ki ebből. Barátságunk abból is adódott, hogy hasonló volt az érdeklődési körünk: többek között a versek, az irodalom és a zene. Nem is történhetett másként, mint, hogy mindezt összekapcsoljuk. Csak saját szerzeményeket játszunk, néha kiegészítve népdalátdolgozásokkal, de ez nem számottevő. Legújabb CD-nken az Elment a két lány és a Kis kece lányom című két népdalfeldolgozás kapott helyet. 1998 júliusában a XIX. Kaláka Folkfesztiválon megnyertük a Kaláka Alapítvány fődíját, amely arra adott lehetőséget, hogy 1999-ben meghívott előadóként léphettünk színpadra. Az 1998 októberében megrendezett Gödöllői Dalostalálkozón zsűri különdíjazottak lettünk, a következő évben második helyezést értünk el, 2000 októberében pedig első helyezést kaptunk. 2002. július 13-án, Nagymaroson megrendeztük az 1. Misztrál fesztivál, ahol többek között Tolcsvay Béla, Balogh Péter és Sashegyi Zsófia voltak vendégeink. 
 
Milyen szempontok alapján választjátok ki a megzenésítésre szánt verseket? 
 
A verseket mindannyian külön választjuk ki, saját lelkivilágunknak megfelelően. Én nem szempontok szerint válogatok, a könyveim sem úgy vannak a polcon, hogy ezek a klasszikus sorozatok, azok meg a kortársak. Ha valami megtetszik, akkor az lehet kortárs, klasszikus, de lehet népköltészet vagy virágének is. Bármi lehet, ha nekem mond valamit. Az a tapasztalatunk, hogy a zenénkben mindenki talál olyan gondolatot, amit sajátjának érez. Volt, akinek szerelmi bánata idején egy Dsida-vers tetszett, mert arról szólt, amin ő akkor gondolkodott és így tovább. De nemcsak mi keressük a verseket, hanem ők is keresnek minket. Vannak olyan esték, amikor beteszek egy jó lemezt és leülök verseket olvasni. Többször előfordult, hogy ott nyílt ki a kötet, ahol a számomra kijelölt vers volt. Pedig nem azért ültem le, hogy sürgősen verset kell találnom, hanem egyszerűen ott nyílt ki. Azt szokták mondani, hogy nyisd ki a Bibliát, és ott fog kinyílni, ami éppen foglalkoztat. Ezek a verseskötetek is valahogy úgy nyílnak ki… 
 
Jellemzően kik járnak a koncertjeitekre, verskedvelők vagy zenerajongók? 
 
Nem lehet a kettőt különválasztani. Sok versénekléssel foglalkozó előadóművész a lemezén első helyen tünteti fel a dal szerzőjét és másodikként a vers íróját. Ezt én nem tartom helyesnek. Egy mai előadóművész, főleg huszon- meg harmincéves korban nem írhatja Kosztolányi, vagy József Attila elé a saját nevét. Verséneklés pedig kétféle létezik. Van, aki verset zenésít, és van, aki zenés verset csinál. Ha elolvasunk egy verset, értelmezzük, megfogjuk a lényegét, érzéseket ébreszt bennünk és annak a hangulatából születik egy dal, ezt nevezzük mi verszenésítésnek. Zenés versnek pedig azt, amikor van egy kész dallamom, és arra keresek verset. Lehet, hogy ritmusképletileg összejön, s populárisabb is lesz, de ilyenkor nem mindig találkozik a zene és a vers mondanivalója. Mi a másik oldalt képviseljük, ahol a vers a lényeg. Amikor egy szál gitárral, három szólamban éneklünk egy verset, ez nem azért van, mert nem szeretnénk színesebbé tenni a dalt, hanem a többet kevesebbnek éreznénk benne. Mind a hárman írunk dalokat. Megmutatjuk egymásnak, és közösen döntjük el, hogy dolgozunk vele, vagy sem. 
    Nagyon változó közönségeknek játszhatunk. Karácsony előtt például felléptünk egy öregek otthonában, sérült, enyhén szellemi fogyatékos fiatalok előtt. Féltünk tőle, nem tudtuk, hogy mire számítsunk, de ez csak addig tartott, amíg megláttuk őket. Tudták kívülről az összes dalt. Olyan élmény volt, amit nem tudok leírni. Bevontuk őket, kaptak csörgőt, mindenki részt vett benne és nagyon jó hangulat alakult ki. Mint egy gyerekműsornál. A gyerekműsor azért nehéz, mert a gyerek a legőszintébb néző. Ha nem tetszik, akkor elkezd beszélgetni, játszani. Az emberek az őszinteségüket vesztik el, ahogy felnőnek…  
 
Sok helyen megfordultatok a világban. Tapasztaltál-e különbséget a hazai és a határainkon kívüli közönségek között? 
 
Természetes, hogy az ember tapasztal ilyet. Bár magyarok mindannyian, más környezetben élnek, más kultúra veszi őket körül, más politikai helyzet befolyásolja gondjaikat, s ezáltal másképp viszonyulnak például egy szomorúságról szóló vershez, ami az ittenieket azért fogja meg, mert az ő szomorúságukról szól. S van vidámság, amit itt értenek jobban, és ott kevésbé. 2000-ben San Fransisco és Los Angeles környékén adtunk március 15-ei és augusztus 20-ai műsort ott élő magyaroknak. Azt láttuk, hogy van egy magyar közösség, aki megünnepli ugyan saját ünnepét, kihív erre magyar zenészeket, színészeket zenélni, előadni, de nem biztos, hogy úgy nézi végig a műsort, ahogy mi nézzük. Nekik néha fontosabb a puszta tény, hogy jött valaki Magyarországról, mint az, amit előad. Egy-két néni, aki innen ment ki, elgondolkozik rajta; az unokának a férje, aki már angol, és nem ért semmit az egészből, azt mondja, hogy szépen szól. Ez egy teljesen más hangulat. Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben hihetetlen pozitív élményeink vannak. Tavaly ősszel voltunk Déván. Délelőtt játszottunk Vajdahunyadon, onnan rohantunk Dévára a református közösségi házba. Hatalmas közönségsereg gyűlt össze: a folyósón, az utcán, mindenhol álltak… 
 
December közepén jelent meg második albumotok. Címe: Ösvény. Hová vezet ez az ösvény? 
 
Azt szerettük volna kifejezni, hogy elindultunk valamerre, és ahhoz, hogy kiszélesedjünk, egy szűk ösvényen kell elindulnunk. Hogy mennyire sikerül kiszélesednünk, sok mindentől függ. Az biztos, hogy többsávos sugárút nem lesz belőle soha. Szerpentin esetleg lehet… 
 
Az előadásaitok során éppúgy, mint a lemezeiteken mindig hívtok vendégművészeket, közreműködőket. Miért fontos számotokra, hogy összefűzzétek a rokonszellemiségű szálakat? 
 
Ha tudom, hogy jó az, amit ő csinál, és hogy van mondanivalója, nekem pedig van lehetőségem, akkor miért ne adjak az én lehetőségemből neki is? Éppen most a szálak legteljesebb összefűzésére készülünk. Július 18-19-én, Nagymaroson megpróbálunk megvalósítani egy olyan fesztivált, ami ezt a műfajt tömöríti. Meghívjuk azokat az együtteseket és előadókat is, akik ennek a műfajnak az élvonalában vannak, mint a Makám, a Kaláka, a Tatros, Sebő Ferenc, Tolcsvay Béla, Huzella Péter, Kormorán. Róluk már biztosan tudjuk, hogy ott lesznek a Duna-parti nagyszínpadon. Ugyanitt a Kolompos együttes és Huzella Péter gyerekműsort ad. Eljön a Komisz Kenyér, a Dagda, az Arasinda, a Rat Boys és az Édain is. Lesz kézműves foglalkozás és vásár, elszórva utcazenészek. A nagykoncertek után a Művélődési Házban ír-skót táncház kezdődik, de lesz magyar táncház is. Az ír-kelta vonal még erősen képviseltetni fogja magát. Kis Gergely Márton citeraművész is játszik, és a Hangszínház is bemutatja előadását. A Művelődési Háztól nem messze, egy kicsike házban, ahol az első Misztrál fesztivált szerveztük tavaly nyáron, lelki ház lesz, ahol a VHK volt frontembere, Grandpierre Attila fog egy elmélkedést és egy csillagászati előadást tartani. A Misztrál is játszik egy rövidebb műsort, amiben csak az elmélyültebb, komolyabb versek hangzanak el. Lesz vetítés, hangjáték. Nagy fába vágtuk a fejszénket, de reménykedünk, hogy sikerül. Addig is lesz néhány előadás. Négy éve működő klubunkban, a Petőfi Művelődési Házban, a Máriaremetei út 80. szám alatt minden hónapban egyszer találkozhat a közönség velünk és vendégeinkkel. Itt fő közönségünk az egyetemi korosztály, de az elmúlt év nagy változást hozott, két-háromszorosára nőtt meg a létszám. A korosztály is nagyon széttolódott, most már tizenöttől nyolcvanötig terjed... Úgy látszik, amit csinálunk, de amit valójában nem mi, hanem a versek képviselnek, a tizenöt és a nyolcvanöt éveseket is megfogja…  
 
Ha ennyire jelentősen megemelkedett a közönség létszáma, akkor elmondhatjuk, hogy egyre többen lépnek erre az ösvényre, hogy szélesedik ez az ösvény. 
 
Ezt a műfajt a kereskedelmi média valóban elutasítja, és nem nagyon keresik a kiadók sem. A mi lemezeink is saját kiadásúak. Mégis egyre többen ismerik fel a benne rejlő szépségeket, értékeket, egyre többen hallgatják Dsida Jenőt, Kosztolányi Dezsőt, a verset és a dalt. 
Varga Gabriella
A cikk 2003. május 29-én került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón