vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
ESSZÉ, JEGYZET
Dancs Rózsa, Toronto:
 
Tükörbe mondva...
Ha a dombok aljában viruló hóvirág fehér mosolya felmelegíti arcomat, akkor
a domb tájéka az otthonom. Ha a sétatéri orgonafák rám bólintanak ismerõs cinkosan, akkor tudom, hogy szerelmes álmaimra igennel felelnek, mert meglesték az alkonyatban kedvesem simogatását. Orgonaillatos városok így lesznek otthonommá. Ha titokzatos balladák nyomában kutatva feljajdul a lelkem, máris otthonom a táj, amelynek mélységeibe Kõmíves Kelemenné asszony sikolya fulladt bele, Kádár Kata szerelmes bánata, Budai Ilona bûnhõdése. Igen, gyermekkorban otthon a szülõföld, természetesen és eredendõen az. Serdülve, hazának nevezzük. Magunkba fogadjuk futó záporok után megifjodó fenyõinek sötétzöld titkokat eláruló susogását, a perzselõ nyárelõk kaszás, szénaboglyás buja gazdagságát, rejtelmesen kedves ajándékait az õszi beérésnek és a csipkerózsikás álomba zsibbadt téli estéinek, amelyekkel minket behálóz. Mint anyánk terített asztalán a mindennapi frissen szelt kenyeret, úgy fogadjuk el mindenét. De amiképpen a serdülõ fellázad az anyai
tökéletesség ellen, mert ezernyi másságot vesz észre az önmagát teljesen adó, de magát meg nem váltható szülõben, ugyanúgy megváltoznak a hazával szembeni elvárásaink is. A legtöbbet kívánjuk tõle: a szabadságot. És aztán észre vesszük lassan, hogy éppen azt nem adja, nem adhatja meg, mert pontosan az nincsen neki. Ez a szépséghibája, de mert gyönyörû egyébként, kendõzi ezt, hogy ne csalatkozzék idejekorán benne, aki õt szereti. Mint a meddõségre kárhoztatott szépasszonyok. Kínkeserves a szerelmes gyermek felfedezése, mert a hóvirág ama domb aljában szabadságot hazudva mosolygott az arcába, csupán türelmes várakozásra intett. „Érj meg rá, gyermekem, majd megkapod”, ígérte. Az orgonabokrok illatfelhõiben is a szabadság kínálta önmagát, és mi nem tudtuk még, hogy gyökereit régen elmetszették már a csimaszként alattomosan gyilkoló, sunyító kukacok. Mire felnõttünk, a szabadság illúziója is elszivárgott. Vele zsugorodott össze a reménykedésünk, a szeretetünk megbocsátássá szelídült, majd szánakozássá, keserû, tehetetlen dühvé, mert nem segíthetünk rajta és magunkon. Váratlanul akadt fel könnyeink szûrõjén a csodaszarvas csalogató
képe. Könnyeinkkel sósítottuk az agyagot, hogy kenyér íze legyen, miközben vágtattunk a csodaszarvas nyomában belekiabálva a szélbe, hogy magunkkal visszük õt is, visszajövünk érte. Csak érjük utol azt a csodaszarvast... Lassan hó lepi be a nyomunkat is, alatta pedig elpusztul az orgonabokor hajszálgyökere...
A cikk 2003. április 8-án került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón