vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Dancs Rózsa, Toronto:
Aki anyanyelvünk végvárait becsülettel vigyázza
Úgy illenék, hogy születésnapján verssel köszöntsem kedves eszmei-irodalmi sorstársamat, Miska Jánost, akit végzete Nyugat-Kanada, pontosabban a szépséges Brit-Kolumbia fõvárosába, Victoriába vezérelt. Megérdemelné a verset, a tökéleteset, ám a szellem hamupipõkéjének talán nagyobb ajándékot jelent munkásságának a bemutatása, amelyrõl alig vagy semmit sem tud az otthoni világ.
    Noha személyesen még nem találkozhattunk, Jánosnak az egyénisége évek óta benne él a mindennapjainkban – és a férjemmel együtt minden leírt szót, minden gesztust valahogy az õ szellemi mércéjéhez is igazítunk. Nem is mernõk elképzelni, hogy kiengedjünk valamit a kezünk alól, ami a magunk szerény megítélése szerint silánynak minõsülhetne, mert nem akarnók – nemcsak magunkat – Jánost sem szégyenbe hozni. A vele kialakult, mondjuk, éteri barátság ugyanis megerõsített abban a hitünkben, hogy az emigrációban elõször csak szentimentális értékûnek hitt, majd gyökeret eresztett és az itteni mindennapjainkban is egyre elevenebb és súlyosabb szerepet játszó anyanyelvünkkel nem sáfárkodhatunk könnyelmûen. De nem hagyhatjuk meddõn vegetáló állapotban sem, mert elsatnyul vagy kipusztul. Márpedig, ahogy János megfogalmazta, mindenkiben megvan „az eltökélt szándék a magával hozott értékek, társadalmi szokások, hagyományok megõrzésére”. Azt is leírta, hogy „valamennyi nemzetségnek megvan az elképzelése hazája és a saját csoportja jó hírneve megõrzésére” –, de nemcsak leírta, hanem maga egész életével meg is mutatta a követhetõ példát. Azt, hogy mindenkinek ott és azon a területen kell a legtöbbet nyújtania, amihez adottsága, képessége van, hogy a magyar névnek tisztességet szerezzen az idegenek között.
    Egykori gimnáziumi tanára, dr. Papp Béla „univerzális embernek” nevezte Miska Jánost, aki íróként, szerkesztõként, könyvtárosként minden elérhetõt begyûjtött az egyetemes magyar szellemi kincsestárba. Olyan nyitott szemmel és szívvel élte-éli meg kanadaiságát, hogy közben mindig magyar maradt, mint egy modernkori Mikes Kelemen. Magyarsága mindig az „adhatás gyönyörûségében” öltött testet: hatalmas tudását nemcsak az otthoni, hanem a nyugati magyarsággal is megosztotta. Rendkívüli tudós és jótollú író, mûfordító és – Demmer Györgyöt idézve – „mindig tapintatos, mély, humánus érzés ”, önzetlen ember.
    Az évek során saját magam gyõzõdhettem meg arról, hogy János emberi kiválóságának egyik titka a szakmai sokoldalúság, a másik pedig a jó értelemben vett ambíció, a kitartó bizonyítani akarás. Mert hiszen „a magyar sem alávalóbb, mint más”!
    1932. január 20-án Nyílbélteken született középparaszti családban. A szülõktõl örökölte a „késõbbi szolgálat-jellegû kezdeményezéseket”, az édesapától, aki „az élet gyakorlati felfogására igyekezett nevelni, (holott) ... õ maga is hajlott az ábrándozás, a szellemi élet felé...” Az édesanyától, akirõl „Mély emóció nélkül nem is tud(ok) emlékezni...”, aki „Rendelkezett valami különös, látnoki érzékkel... A napi küzdelmeiben is megõrizte profétikus látását gyermekei sorsát illetõen.” Az indító szülõföldrõl vallotta, hogy a „Szülõfalum védettséget, biztonságérzetet jelent a számomra; színes vasárnapi vecsernyéket, kellemes téli szokásokat, a csizmájukról, kucsmájukról, nagykendõjükrõl havat verõ, hangosan dübörgõ téli estézõket. Szép iskolás éveket, nevelõket.” Egy interjújában olvashattuk, hogy „az estéli órákban mit nem adtam volna a régimódi élet egy-egy hátramaradt varázsáért, a haza igyekvõ szekerek kotyogásáért, a csorda-csürhe kavarodásáért, egy jó karikás ostorcserdítésért, vagy egy kacskaringós kanász kürtölésért.”
    A budapesti ELTE-en megkezdett filológiai tanulmányait az 56-os szabadságharcot követõ emigrálása után az ontariói Hamilton város nagynevû egyetemén, a McMasteren, majd a torontói U-of-T-n fejezte be. Újságírás mellett történelem, filozófia és könyvtártudomány szakon szerzett szakképesítést. Mint könyvtáros a legjelentõsebb és legmegbecsültebb kanadai szakemberek egyike, aki úttörõként egyesítette a hagyományos és az automatizált technikai módszereket a könyvtárak rendezésében. Munkájának eredményét nemcsak az albertai egyetemi, illetõleg minisztériumi könyvtárak élvezhették: Ottawában 1983-tól nyugdíjba vonulásáig federális könyvtárhálózati igazgatóként járult hozzá az információs forradalom kibontakozásához. Módszertani kézikönyve az egyetemi könyvtárszakos hallgatóknak ma is nélkülözhetetlen forrásanyaga. 
    A fogadott hazában szerzett és gyümölcsöztetett szakmai tudásával és tekintélyével a magyarság hírnevét is megerõsítette Észak-Amerikában. Borbándi Gyula Emigrárció és Magyarország c. könyvében állapította meg, hogy „Nincs a nyugati magyar irodalomnak olyan rendezett tárháza, mint a kanadai-magyar, köszönet Miska János munkásságának. Összeállításaiból képet nyerhetünk az angolul és franciául publikáló, fõleg fiatal, magyar származású szerzõk mûveirõl és a magyar képzõ- és zenemûvészekrõl, valamint a tudósok munkásságáról...”
    Miska tudományos elfoglaltsága mellett fontosnak tartotta azt is, hogy a szétszórattatásban élõ magyar tollforgatók egy táborba tartozzanak. Így lett 1967-tõl a Kanadai Magyar Írók Szövetségének alapító elnöke, majd 1974-tõl örökös tiszteletbeli elnöke.
    Szépírói munkásságát Wass Albert az Amerikai Szépmíves Czéh Évkönyve 1971-es évfolyamában a következõképpen értékelte: „Elbeszéléseiben érezni lehet egy mélyebb dimenzió jelenlétét, az író lelki vívódásait. Nagy szerencse, hogy Miska János falusi gyerek, s józan földszagú mivoltából még a kanadai életforma sem tudja kiforgatni...”
    Bisztray György az Egy bögre tej címû, 1966-ban megjelent Miska-kötet alapján írta, hogy õ „az egyedüli magyar prózaíró, aki pozitív szellemben ír Kanadáról, s behatóan foglalkozik a kanadai magyarok témáival és beilleszkedésük számos problémájával.”
    Életének színes mozaikját ismerhetjük meg a Földiek között címû gyûjteményes kötetében, amely sorsának különbözõ állomásain kalauzolja végig az olvasót. Ezek a stációk érzékletesen szemléltetik egy emigrációs értelmiségi életútját, tanúsítva, hogy miként maradhat meg nemzetisége és anyanyelve biztonságos talaján szakmailag egy másik kultúrán kiteljesedett és abból élõ, otthonról elszakadt magyar. Az idei születésnapján Miska János nemcsak életkorát ünnepelheti, hanem legújabb nagyszabású vállalkozását is: a Szigeti Magyarság c. brit-kolumbiai újság fõszerkesztõi feladatának a felvállalását. Ehhez a munkájához is sok sikert, kitartást, jó egészséget kívánunk, és kérjük, fogadja szeretettel születésnapi ajándékunkat: a diaszpórában élõ magyarok büszkeségét és szeretetét, amelyet a nagy erdélyi költõ halhatatlan soraival nyújtunk át:
„Ember! – hívnak a száraz téli erdõk,
hogy virágba borítsd a tar világot,
szikkadt ó kutak öble búg utánad,
hogy kristály-buzogású tiszta vízzel
töltsd meg õket: – ezért ma mély örömmel
hinned kell, hogy a kósza fellegek mind
biztosan kiszabott úton suhannak,
s minden lépted után nyomok maradnak.”
                                           (Dsida Jenõ)
A cikk 2003. február 11-én került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón