vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Csengey Gusztáv, az elfelejtett költõ
Csengey Gusztáv, a XIX. sz. második felének népszerû költõje 1842. augusztus 8-án született Révkomáromban – a család ideiglenes lakóhelyén – ahogy azt az „Életem története” címû kézírásos önéletrajza alapján Szívós Béla közölte.
    A család azonban a függetlenségi harc kitörésekor már Pesten tartózkodott, innen Pilisre, majd 1849-ben Irsára költöztek, ahol apja jegyzõ lett.
    Csengey Gusztávnak a gyerekkori dajkameséi a csatatörténetek voltak, zenét az ágyúk dörgésétõl, késõbb a menekülõk és bujdosók jajveszékeléseitõl tanult. Pest bombázását apja mesélte el neki. Elsõ benyomásai ezek a csataképek voltak, s olyan mély hatást gyakoroltak rá, olyan élénken emlékezetébe rajzolódtak, hogy az 1848-as események egész költészetét végigkísérik.
    Egy alkalommal, mikor irsai házukban horvát csapatok szálltak meg, s a gyermek Csengey lerajzolta az egyiket, a tiszt így szólt az apjához: „Meglássa, ebbõl a fiúból lesz a második Kossuth!” Ez csak bók volt, de szívét megtöltötte a lángoló hazaszeretet. Meseszövõ fantáziája is ide, az irsai gyermekkorra vezethetõ vissza. A gyermek Csengey Irsa szívesen hallgatott mesemondója lett. Gyakran maga által rögtönzött mesékkel, mesés történetekkel kápráztatta el a falusiakat.
    Négy évi pesti gimnazistaság után apja – csak azért, mert õ is ott tanult – átíratja Sopronba, ahol rendkívül élénk irodalmi élet fogadta. Mivel apjának nagy költségeket okozott a távoli iskoláztatás – Sopronba csak Bécsen keresztül lehetett akkoriban utazni - , így örömmel fogadta fiának kijelentését, hogy Nagykõrösre szeretne menni Arany Jánoshoz.
    Még 1860 nyarán ellátogattak érdeklõdni Aranyhoz. Tanítványa azonban már nem lehetett, mert Arany épp ekkor költözött Pestre az Akadémia hívására.
    Nagykõrösön (1860–62) új világ nyílik meg Csengey elõtt: a költészet tudatos tanulmányozásának világa. Ezek az esztendõk a diákokat lelkesedésre tanították és gyûlöletre a zsarnokság iránt. Olyan rajongó szabadságpártiak voltak, hogy pl. az olasz-francia háborúban az osztrák csapatok veszteségeit örömujjongva fogadták.
    Csengey, miután letette az érettségit – ez volt Nagykõrösön az elsõ érettségi –, hazament szüleihez, Irsára. Itt, a szülõi házban írja meg leghíresebb versét, A fogoly lengyel c. balladát 1962. szeptember 27-én. A vers egy évig a pesti teológus ládájában szunnyadt, és amikor kitört a lengyel forradalom, beküldte versét a Vasárnapi Újságnak, amely a rákövetkezõ vasárnapon már meg is jelentette a nagytekintélyû családi lapban.
    Az akkori olvasók még átélték 1848-at, és erõs nemzeti érzés izzott az emberekben az önkényuralom éveiben. A lengyel szabadságharcról szóló újsághírek is lelkesedést keltettek, hát még ez a magyar érzést sugárzó vers! Ezt a híres balladát nemzedékek ismerték és szavalták, s Csengey a vers által olyan népszerûséget szerzett, amely kevés költõnek adatott meg abban az idõben.
    Csengey, az elsõ féléves teológus hallgató a karácsonyi vakációban egy illusztrált, humoros naptárt készít, kigúnyolva benne kollégáit, sõt, tanárait is. Ebbõl lett a Babszem Jankó kalendáriuma. Kollégái jót mulattak rajta, s kezébe került Ballagi Mór tanárjának is. Ballaginak annyira megtetszett a szellemes ifjú, hogy lapjaihoz maga mellé vette segédszerkesztõnek, Heckenast Gusztáv pedig rábízta a Gyermekbarát c. lap vezetését.
    1864-ben a család Irsáról Aszódra költözött.
    Csengey 1865. július 7-én letette a kandidatúrát, s 1866 õszén Jénába ment a szokásos tanulmányútra. Nevezetes mozzanata jénai útjának, hogy lefordította, illetve átköltötte a híres „Bursch-nótát”, a végzett diákok búcsúdalát, a „Ballag már a vén diák” címût.
    Több regényt is írt. Pl. A hullámok közt címû mûvét 1871-ben Aszódon veti papírra. Gyermekkori élményeirõl, a szabadságharcról, s az azt követõ Habsburg önkényuralomról szól a regény cselekménye.
    1873-ban jelenik meg a hazaszeretet, az önfeláldozó hûség és a feltétlen bizalom hármas pillérére épülõ ifjúsági regénye, a Mocsarak királya, amely több kiadást ért meg. Legutóbb 1983-ban jelentette meg a Móra Kiadó. 
    1874-tõl 1886-ig annak az aszódi gimnáziumnak a tanára (és igazgatója), ahol Petõfi is tanult. Itt tovább élt a Petõfiért való lelkesedés. Csengey Petõfitõl örökölte a dalt, nagykõrösi diákoskodásából pedig magával hozta Arany szellemét.
    „Aranynak õ egyik leghivatottabb tanítványa és utódja – írta Bruchner Gyõzõ kortárs kritikusa –, költészete minden ízében nemzeti és õszinte, tiszta és nemes. Csengey még a nyelv s a külsõ forma tekintetében is Arany követõje, gondos, választékos magyarsággal ír…”
    1875-ben Csengey indítványozza, hogy Petõfi aszódi lakását emléktáblával jelöljék meg. Végül a gimnázium épületére kerülõ táblára az õ epigrammáját vésték:
 
        „Itt lobbant fel a láng, itt nyerte olympi tüzét a
          Legszeretõbb költõ, a haza Tirtaeusa.
          Szelleme bölcsõjét itt hû anya õrzi; szegény bár:
          Kincse, e lángemlék, átragyog ifjaira.”
 
    1878. január 25-én a Petõfi Társaság fogadta tagjai sorába. Csengey késõn talál rá a családi boldogságra. Már 48 éves, amikor 1890. június 20-án Eperjesen házasságra lép Bartha Lenkével. Feleségéhez írja a híres „Lenke-ciklus” verseit. A szerelmes verseket azonban lassan felváltják a hazafias és vallásos költemények. Eperjesen a Luther Társaság tiszteletbeli tagjául választotta, s a költeményei közül sokat bevettek az evangélikus egyházi énekes könyvbe. Ma is gyakran csendülnek fel az ev. hívõk ajkán Csengey hitbuzgó énekei.
    Az idõsödõ Csengey magyar hitében soha meg nem rendülve dolgozott, tanított. Tanítványai rajongó szeretettel csüngtek az „utolsó kurucon”, ahogy magát nevezni szokta. Olyan tisztelet övezte a csizmás, magyar zsinóros öregurat, mintha mindig A fogoly lengyelben megénekelt, nagy Kosciuszkó szelleme járt volna mellette.
    Élete végén egyre inkább úgy látja, pusztulnak azok az erények, amelyek a nemzet fennmaradását biztosították. Vallja: az 1867-es kiegyezéskor a független Magyarország egész hagyománya bukott el. Egyre keserûbb szavakkal ostorozza azokat, akik a magyar mûvelõdés hagyományait megtagadva, tévtanokkal mételyezték a magyar közgondolkodást.
 
       „A lég, mi árad új divat-határrul
         Májusi fagy, mi hervasztón hideg.
         Szent hagyományt a költõ el nem árul,
         Nem áll közétek, nemzetköziek!
         Hamis a jelszó, a ti hirdetéstek,
         Hogy mindenütt jó, hol jólét virul,
         Az lesz a jobb kor, ha ti elenyésztek
         Fejlõ hazámnak boldog tájirul.”
                      (1912. A hamis profétáknak)
 
    Csengey Gusztávot magyarsága 1919-ben arra készteti, hogy az elszakított eperjesi jogakadémiával együtt Miskolcra meneküljön. Maradhatott volna ott is, de õ eljött szenvedni bujdosó magyarnak, semmint maradjon fogoly magyarnak idegen országban. Miskolcon szükséglakásokból utaltak ki neki egy szerény hajlékot. Innen járt be a jogakadémiára, hogy még mindig fiatalos erõvel hirdesse a szabadságharcok dicsõ napjainak tanulságából leszûrt szózatát: önzetlenül szeresd a hazát.
    Õ ezt tette 1925-ben bekövetkezett haláláig. Megérdemli, hogy adózzunk emléke elõtt. Annál is inkább, mivel a mûveibõl sugárzó tanítások és intelmek globalizálódó világunkban ma is idõszerûek.
(Major János
Albertirsai Híradó, 2000. július)
A cikk 2002. november 17-én került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón