Vissza a főoldalra
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
IRODALOM, KÖZÉLET
Világraszóló segélykiáltás: 
  
Ki – vagy mi – fogja megmenteni
az „Erdélyi Magyarság”-ot?
 
És ki gáncsolta el a folyóirat útját?
Aki kezébe vette a tizenharmadik évfolyamába lépõ „Erdélyi Magyarság” folyóirat ez év január-februári számát, egy meghökkentõ epizódokból fölépülõ döbbenetes történetet ismerhetett meg a maga testközeli valóságában. Egy olyan, dokumentumokkal alátámasztott eseménysort, amelynek következményeképpen azóta többé nem vehette kezébe az „Erdélyi Magyarság”-ot, sem március-áprilisban, sem május-júniusban. Atzél Ferenc, a kiadást gondozó alapítvány vezetõje szerint a lap megjelenése szünetel – reményei szerint most még nem a megszûnés tényét kell megfogalmaznia. 
 
A Magyar Nemzet 2002. június 12-i számában Lovas István A POLGÁRI OLDAL STOCKHOLM-SZINDRÓMÁJA, Segítsük likvidátorainkat? címû cikkében a következõképpen szól a történtekrõl:  
 
„Lapozzunk bele a hûvös Határozatok Tára (a Magyar Köztársaság kormányának hivatalos lapja) 55/2001. dec. 18-iki számába, mely közhírré teszi, hogy Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány mûködési költségeinek fedezésére 30 milliót kap. Rockenbauer Zoltánnak, az NKÖM miniszterének kabinetfõnöke, Ferencz I. Szabolcs – aki a most véget ért ciklusban az apparátus részérõl oly következetesen segítette a liberális oldalt – a kihirdetett pénzt sürgetõ alapítványi ügyvezetõ igazgatónak, Atzél Ferencnek személyesen kijelentette: a kormányhatározat õt semmire nem kötelezi. Németh Zsolt külügyi államtitkár az ügy minden részletérõl tudott. Nagy Andor, a miniszterelnök személyi titkára a közlönyben történt megjelenés után azt közölte telefonon Atzéllal, hogy elgépelték a 30 milliót és csak 3 millióról van szó.  Az alapítvány kiadásában 13 éve megjelenõ, világszerte szeretett Erdélyi Magyarság címû folyóirat azóta szünetel. Mondanunk sem kell, hogy a 3 milliót is lenyelték az alapítvány elõl…” 
 
A cikk megjelenésének másnapján Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány szerény, de nagyon kedves irodájában, nyomdafestékre vágyakozó kézirat-halmok között beszélgettem Atzél Ferenccel a kialakult helyzetrõl, és természetesen az elõzményekrõl. 
 
Milyen és mekkora múltra tekint vissza az Erdélyi Magyarság folyóirat? 
 
1989-ben, még az elõzõ rendszerben alapította Köteles Pál, aki azóta sajnos eltávozott közülünk. A lap 2002-ben tizenharmadik évfolyamába lépett. Szinte az egész világon ismerik, több országban vannak terjesztõink. Eleinte húszezres példányszámban jelentünk meg, s ahogy fogyott a támogatás, úgy csökkent fokozatosan a példányszám is. Korábban térítésmentesen küldtük határon túlra lelkészeknek, iskoláknak, könyvtáraknak, közösségeknek. Csak Erdélyben több mint ezer lelkésznek ment, felekezetre való tekintet nélkül, a saját címjegyzékünk alapján. Arányait tekintve a lap nyolcvan százaléka került ki határon túlra, nagyobb részt Erdélybe, de természetesen nem csak oda, hanem Felvidékre, Kárpátaljára és Délvidékre. A nyugati részre egy-egy olyan embernek juttattuk el, aki kisebbségi dolgokkal foglalkozott, továbbá mindenkinek, aki az alapítványban megfordult, adtunk egy-egy tiszteletpéldányt. A vége felé mindössze pár ezret adtunk ki, mert már csak az elõfizetõk kapták. Ma ez a szám nulla, mert mind a mai napig nem kaptuk meg azt a 30 millió forintos támogatást, amit a FIDESZ-kormány költségvetési tartalékból, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának fejezetében jóváhagyott számunkra, s amely döntését a Határozatok Tárában, a Magyar Köztársaság kormányának hivatalos lapjában is közzétette.  
 
Mielõtt errõl a meg nem kapott támogatásról beszélgetnénk, idõzzünk el még egy keveset az újság lapozgatásánál, azok kedvéért, akik még nem találkoztak vele. Tartalmát tekintve az Erdélyi Magyarság mennyire szorítkozott csak erdélyi témákra?
 
Nem csupán erdélyi témákkal foglalkoztunk. 
 
Akkor ez azt jelenti, hogy a neve nem azt fedi, ami elsõ hallásra kicseng belõle. 
 
Valóban nem. Rendszeresen jelentettünk meg Kárpátaljával foglalkozó témákat, ottani szerzõk cikkeit, nem kevésbé Felvidékrõl, Délvidékrõl. Tehát csak a neve volt Erdélyi Magyarság. 
 
Ez nem tévesztette meg az olvasókat? 
 
Nem. Összmagyarságban gondolkodtunk, ez is volt a cél. Át lehet lapozni a korábbi számainkat, egyértelmû, hogy az újság az egész Kárpát-medencébõl merített. Hogy mégis miért ez a neve? Azért, mert amikor Köteles Pál megalapította, akkor ez a cím már létezett, korábban Zolcsák István és Wass Albert adták ki, Amerikában. Az újság tehát valójában hazatért azzal, hogy itthon elindult. Az elsõ szám 1990-ben jelent meg, a lapengedélyt még az elõzõ rendszer adta, és megalakulásakor bábáskodtak normális érzületû baloldali emberek is fölötte, azzal együtt is, hogy minket egyik oldalhoz se lehet besorolni. Ezt meg is mutatja a lap sorsa, mert sem a jobb oldaltól, sem a bal oldaltól nem kaptuk meg azt a támogatást, ami joggal elvárható lett volna.  
 
Értsem úgy, hogy az elindulását segítették, utána pedig sorsára hagyták? 
 
Hivatalos támogatást soha nem kaptunk. Pályáztunk, elõfizetõi díjak jöttek és adományok szép számmal, aztán ez is ellaposodott, lanyhult. Van egy pár nagyon lelkes olvasónk, akik még ma is támogatják a lapot, de szembe kellett néznünk a kényelemszeretettel és a lustasággal is, azzal, hogy megszokták, hogy ingyen kapják, és nem tesznek érte semmit. Szokásos magyar újságsors… A hírünk jó, mint ahogyan Lovas István írta, szeretik a lapot. Az elején, amikor még újdonság volt, egy-egy jobb cikkét fénymásolatban terjesztették otthon. 
 
Hogyan foglalná össze röviden azt a képtelennek tûnõ történetet, ami megesett Önökkel a tavalyi év végén és az idei év elején? 
 
Mivel annyira elfogyott a pénzünk, hogy már pályázni sem tudtunk, mert nem volt pénzünk a pályázatokhoz – ez egy ördögi kör: fel kell mutatni bizonyos összeget a pályázatnál, s mivel ezt nem tudjuk felmutatni, nem pályázhatunk – a lap egyre nehezebb helyzetbe került. Tizennégy notabilitás határon belül és kívül (Tõkés László, Horkay László, Erdélyi Géza, Tempfli József, Toró Tibor, Czirják Árpád, Esterházy Malfatti Alice, Albert Gábor, Kincses Elõd, Pungor Ernõ, Szõcs Géza, Pap Géza, Csiha Kálmán és Gyulay Endre) levélben fordult Orbán Viktor Miniszterelnökhöz a lap megmentése érdekében. Ezt a levelet az adminisztráció letagadta, lenyelte, lehazudta. Egészen kalandos úton Orbán Viktor mégis kézbe kapta, ekkor született meg a kormányhatározat arról, hogy harmincmillió forintos támogatásban részesülünk. Ezek után valahol valakik eltüntették ezt a pénzt. 
 
Azt nem lehet tudni, hogy hol tûnt el ez a pénz? 
 
Nem, mert folyamatosan hazudtak. Amikor beadtam az összes hatósági papírt, ami szükséges volt a folyósításhoz, másfél órával utána, hogy ezt egy levél kíséretében a NKÖM-nek leadtam, a lakásomra telefonált Nagy Andor, Orbán Viktor akkori kabinetfõnöke azzal, ami viccnek is rossz, hogy a 30 milliót elgépelte a titkárnõ, és az valójában 3 millió. De akkor a 30 millió már benne volt a Közlönyben! Majd hetekig nem válaszoltak, utána azt hazudták a Kossuth Rádióban, hogy nem a megfelelõ alaphoz futott be stb. Rablómese. Utána kitalálták, hogy nem kötöttünk meg valami szerzõdést, amirõl szó sem volt – mert ha kellett volna, nyilván megkötjük –. A pénz eltûnt. Ilyen egyszerû.  
 
Amikor ezt a történetet kellõ részletességgel és megfelelõen dokumentálva Ön nyilvánosságra hozta az Erdélyi Magyarság január-februári számában, ennek következményeképpen sem történt semmi?  
 
Nem. Valószínûleg nem érdekelte õket. 
 
Ehhez képest Lovas István cikke után Orbán Viktor polgári Miniszterelnök Úr elrendelte, hogy ki kell vizsgálni a cikkben szereplõ ügyeket, így az Önökét is. Lovas István cikke után elrendelte, az Ön folyóiratában megjelentek nyomán pedig nem rendelte el?  
 
Igen. Ez így van. 
 
Lát esélyt arra, hogy megkapják a már jóváhagyott harmincmilliót?  
 
Levelet írtunk Medgyessy Péternek, amiben hivatkoztunk arra az ígéretére, mely szerint betartatja a törvényes intézkedéseket, tehát ez már egy támpontunk lehet. 
 
Akkor ezt a mostani szünetet átmeneti állapotnak tekinti.  
 
Jó lenne átmeneti állapotnak tekinteni, hiszen az akasztókötél is elszakadhat… 
 
Voltak már ilyen kényszerszünetek a lap életében?  
 
Nem. A lap folyamatosan jelent meg tizenkét éven keresztül, negyedéves rendszerességgel. Közben még egy-két különszámunk is volt. Ez az elsõ kényszerszünetünk: február óta nem tudtunk megjelenni. Ez szomorú. Anyagunk pedig rengeteg van… 
 
Vannak az újságnak állandó szerzõi?  
 
Úgynevezett hivatásos szerzõk nincsenek, de rendszeresen publikáltak korábban többen, majd ahogy fogyott a pénz, egyre kevesebben, hiszen mindig vannak olyanok, akik csak pénzért hajlandók írni. Ezek elfogytak. De vannak szerzõink, akik egy fillér nélkül is vállalják, Borbély Zsolt Attilát említhetném, meg Szász István Tast, Lipcsey Ildikó pedig ugyancsak egy fillér nélkül „fõszerkeszti” a lapot évek óta. 
  
Eszerint valótlan a NKÖM-ös Ferencz I. Szabolcs azon állítása, miszerint „a lap 75–80%-ban utánközlésekbõl áll”. 
 
Ez népmese vagy bolsevik szemfényvesztés, nevezhetjük bárminek. Egy-egy olyan cikket, amirõl úgy ítéltük meg, hogy fontos, természetesen betettünk, s a tisztesség úgy kívánta, hogy a forrást megjelöljük. Számtalan példa van arra, hogy a mi cikkeinket rendszeresen viszontlátjuk más lapokban, forrás megjelölés nélkül. Ez nem von le a cikk értékébõl, s mi ebbõl presztízskérdést nem csinálunk, mert nem az a lényeg, hogy hol jelent meg a cikk, hanem az, hogy jó legyen. Egyébként a bõség zavarával küzdöttünk mindig, tehát nem azért közöltünk egy-egy átvett cikket, mert nem volt mit írni, hanem úgy ítéltük meg, hogy fontos a dolog. Ez pontosan olyan vád, mint az, hogy tele vagyunk Patrubány interjúkkal, és amikor mondtuk, hogy mutasson legalább egyet, akkor nem tudott mutatni. Elnökként nem is írtunk róla, amikor még elnökhelyettes volt, valamikor 2000 környékén, akkor készült egy rövid cikkünk vele. És ha közöltünk volna? Az olyan nagy baj lett volna? 
 
Nem beszéltünk még az alapítványról, amely az újság mögött áll. Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány kifejezetten csak az újság kiadásával foglalkozik? 
 
Nem, többrétû a tevékenysége. Ameddig még volt pénzünk, addig persze több dolgot csináltunk, ösztöndíjakat adtunk, pályázatokat írtunk ki, azokat honoráltuk, kisebb-nagyobb mértékben karitatív tevékenységet folytattunk, illetve a cégbírósági bejegyzésben az alapszabályunk tartalmazza még azt, hogy „és támogat minden olyan tevékenységet, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek otthon érezzék magukat szülõföldjükön, és ne kényszerüljenek annak elhagyására”. Nos, ebbe aztán minden belefér. Most is adunk ösztöndíjat, de ezt úgy, hogy valaki támogatásként befizet az alapítványnak, és ezt folyósítjuk, mert mi, mint közhasznú alapítvány, ezt megtehetjük. S ez adómentes. Minden olyan jó ügyet támogatunk, ami kisebbségi vagy magyar ügy. De pénz híján ez most egyelõre dugába dõl. 
  
Tehát a remény mellett semmi konkrét biztatás, bizonyosság nincs… 
 
A remény mellett most üres a kassza. Ha a jelenlegi kormányzat nem segít, akkor szünetelünk, ki tudja, hogy meddig… 
 
    Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány minden fillért köszönettel fogad, mert munkáját folytatni szeretné.  
    Bizakodjunk.  
    Talán még nem veszett el teljesen az a harmincmillió sem.  
    Ha pedig elveszett, akkor talán ott várakozik még valahol az a hárommillió.  
    Ha pedig nem várakozik, akkor talán akad valaki, akadnak valakik, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy támogassák, netán megmentsék az „Erdélyi Magyarság”-ot, s mellé álljanak ezáltal egy olyan nemzeti ügynek, ami a határokon átívelve az egész Kárpát medencébe viszi és az egész Kárpát medencébõl hozza a magyar üzeneteket. S mert egy ilyen „határainkon túli magyarok fórumá”-ra – ha a szükségnek vannak egyáltalán fokozatai, hát akkor – mostanság minden eddiginél még nagyobb szükség van… 
 
Bankszámlaszám: OTP Szentendrei Fiók 11742087 – 20071776 
Angol elnevezés: National Savings and Commercial Bank Limited (2000 Szentendre) 
Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány és az Erdélyi Magyarság c. folyóirat szerkesztõségének címe: 1116 Budapest, Sopron utca 64. I. em.
Telefon/Fax: 206-2048.
Varga Gabriella
A cikk 2002. július 1-jén került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón