Vissza a főoldalra
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
 (szerkeszti: Varga Gabriella)
 
KULTURÁLIS LAPSZEMLE
NEVETÕ PARNASSZUS
– május –
Motorral az írószövetségben!
 
A hetvenes évek közepén szikár, õszhajú, szakállas férfi lépett be az irodámba az Írószövetségben. Sportújságokból jól ismertem, többszörös magyar és nemzetközi bajnok volt, a motorsportnak szinte minden mûfajában, szárazon és vízen egyaránt.
    – Írószövetségi tag akarok lenni – jelentette ki.
    – Minek? – kérdeztem vissza tõle. Tudtam, mi furdalja a lelkét. A könnyedén és népszerû mûveket irogató alkotók örök fájdalma, hogy a szakma, az „igaziak”, a Parnasszuson lakozó, a vájt fülû keveseknek kifinomult, gyakran lila mûveket felkínáló irodalmárok nem tekintik õket írónak. Surányi Endre autókról és autósokról szóló könyvei több tízezer példányban fogytak. Hogy eltereljem figyelmét, új kocsit akarván vásárolni, a tanácsát kértem. Tudtam, hogy csak a francia autóipar termékeit ismeri el. Nálunk azokból a hetvenes években nem lehetett vásárolni, volt viszont a Renault gyár licence alapján készített román Dácia.
    – A Dácia voltaképp olyan, mint az R 14-es. Bátran megveheted, a francia kocsik nagyszerûek. Persze, tudom, hogy igényes vagy, némi apró agyusztálás nem árt. Elõször is, amint hazahozod a Dáciát, azonnal vidd el egy szerelõhöz, aki meghúzza rajta az összes csavart, különben az elsõ családi kiránduláson szétesik alattad. Az sem árt, ha kicseréled az összes elektromos vezetéket, tudod, ott Ploestiben nem túl figyelmesen kötik be õket. Na és a gömbcsuklók, azokat cseréltesd át eredeti franciákra, a külügyi osztályon dolgozol, nem lesz nehéz hozatnod ilyeneket. S hogy ne feledjem, a gumikat is cseréltesd le, Victoria helyett Michelinre, ez biztonságosabb, hiszen vannak gyermekeid… 
    Közel egyórás tanácsadása után kiszámoltam, ha megfogadom szavait, csak a szükséges elõvigyázatossági tuningolás árából akár egy Mercedest is vehettem volna a feketepiacon.
    – Ha mindezt megteszed, akkor remek francia kocsid lesz – zárta le monológját és elviharzott.
 
Zene és költészet
 
Ha belépett a szobába, a napsugár derûje költözött be vele. Szomorúnak sosem láttam, pedig nyilván lehetett volna oka, hiszen azokban az években, amikor az eltunyuló társadalmon úrrá lett az önzés és szerzés ösztöne, igencsak lett volna min szomorkodnia. Õ inkább vállalta azt, hogy a lant, a költészet nemcsak okít és nevel, de szórakoztat is és neki valahogy sikerült ezt a két szerepet úgy összeötvözni, hogy sohasem volt unalmas és mindig mondott valami fontosat, érvényeset. Nem véletlenül hívták annyi helyre verseit felolvasni. Miután olasz szakon végzett az egyetemen, a dél-európai költészet egyik tisztes fordítójaként is mûködött, s zenei talentumát nemcsak a ritmusok és rímek agyafúrt ötvözésében élte ki, de évekig tévésztárkodott, a legösszetettebb és legnemesebb zenés mûfajt, az operát népszerûsítette. Baranyi Ferenc a mai ötvenesek ifjúságának nagy bálványa volt s maradt kedvenc költõnk ma is. Egy jellemzõ verse, mely – sajnos – rólunk szól.
 
Nem vagyunk mi nábobok,
de jól élünk,
sok evés és sok ivás
a mód nékünk.
Kultúrában, technikában
lehet, mások lefõznek,
de ilyen jól – teremtúgyse –
lefõzõink se fõznek!
 
Kövér e nép, de viharedzett,
kicsi a földje, nem vitás,
létszámra sem nagy ez a nemzet,
de tiszta súlyra, óriás!
Tízmillió itt több kilóban,
mint Kínában százmillió,
ennünk ezért is kell, valóban,
hogy maradjon egyetlenegy
terület, hol elsõ lehet
ez a maroknyi náció!
 
Az odamondogató
 
Fenegyerekként robbant bele a magyar költészetbe a hatvanas években. Akkortájt az emberek még olvastak verseket, és azt hitték, hogy költõnek lenni több, mint szép lélek és kifinomult ízlés dolga. Akkoriban még gyárakban, vidéki kultúrotthonokban tartottak úgynevezett író-olvasó találkozókat, s hiszitek vagy nem, azokon gyakran nem lehetett ülõhelyet kapni. Legalábbis, mikor Soós Zoltán megjelent mackós járásával és huncut mosolyával. A „mûértõ közönség” már tudta: élményben lesz része. Nemcsak esztétikaiban. Legutoljára az egyik vezetõ fõvárosi napilap portáján találkoztam vele, nem verset írt, a kaput õrizte. A rendszerváltás óta nem publikált, a keserûen gúnyos rigmusait sem azelõtt, sem most, a „demokráciában” nem díjazta a hatalom. Pedig az isten is költõnek teremtette, tanúskodjon errõl egy „prózai” szonettje egyik külföldi útjáról.
 
MAGÁNY

Testvéreim, ma sírtam!: –
Mert láttam a magányt.
Mint prézli a fasírtban,
Egymás mellé darált
 
Kocsik, kocsik a téren;
Háznyi autó-csodák,
Halk alkonyati fényben
Vártak órákon át.
 
S ott állt, ott állt a drága,
A gép-tengerbe zárva;
– zokogj te gyatra lant! –
 
ott állt – lenézve mélyen,
szánalmasan, szegényen:
egy kis… magyar … Trabant.

Földeák Iván
 
Forrás: 2zsiráf diákújság, 2002. május
A cikk 2002. május 21-én került fel a világhálóra.
 
 A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt aktuális írásokat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Vissza az
AKTUÁLIS ÍRÁSOK
rovathoz
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón